Minden csúcsot megdöntő autó, 4,5 milliárdért

2021.10.09. 12:22

A sportautók, a szupersportautók és a hipersportautók után hamarosan már ultrasportautót is választhat a felső egy százalék: november elsején leplezik el az SP Automotive Chaos nevű modelljét, ami árban és teljesítményben is a tucat-Bugattik fölé céloz. Az autót eredetileg a tavalyi Genfi Autószalonon mutatták volna be, de az esemény a vírus miatt elmaradt.

A cégalapító Spyros Panopoulos szerint a Chaos lesz a világ első ultrasportautója, de ez az elsőség még nem lejátszott meccs, hisz a szintén fejlesztés alatt álló Devel Sixteen 5007 lóerővel kecsegtet. A Chaos ennél valamivel kevesebbel is beéri, az 5,5 millió eurós (~2 milliárd forint) alapkivitel 2000 lóerőt és 11 ezres fordulatszámcsúcsot, a drágább, 12,4 millió eurós (4,5 milliárd forint) verzió pedig 3000 lóerőt és 12 ezres fordulatot ígér. A húzás ár mellett azonban muszáj megőrizni az exkluzivitást, így semmiképp sem szeretnének többet gyártani száz példánynál, Spyros évente 15-20 darabos gyártási kapacitással számol.

Az athéni bemutató után a marketing következik, először a Top Gearben szeretnék megjáratni az autót, majd az összes (ir)releváns rekord begyűjtése a cél: legjobb Nürburgring-köridő, legnagyobb végsebesség, legjobb negyed mérföldes idő. Érdekes módon mindezt nem a manapság divatos elektromos hajtással érnék el, a Chaost négyliteres duplaturbós V10 hajtja majd, amelynek blokkja alumínium, a hajtókarok és a dugattyúk 3D nyomtatott karbonból illetve titánból készülnek majd, de ugyanígy titánból lesznek a vezérműtengelyek, a szelepek és a turbó egyes részei is.

A karosszéria szerkezeti elemeire is jut a titánból, de itt főleg karbont, kevlárt és magnéziumot használnak majd, de a monocoque Zylonból (hőre keményedő folyadékkristályos polioxazol) készül. Hogy mindemellett a kerámiafékek átmérője elöl 428, hátul pedig 416 mm lesz, arra már csak legyint az ember, az összkerékhajtás és a 8-sebesség duplakuplungos váltónál meg már egyenesen ásítania kell.

A Chaos nem lesz egyedül a kínálatban, tavaly már bejelentették az Aperion szuper/hiper/ultrasportautót, az alsóbb szegmensekbe pedig egy városi elektromos kisautóval és egy hidrogén-hajtású szupersportautóval készül az SP Automotive. A gyártás megkezdéséig, a rekordok megdöntéséig, pláne az első pénzügyileg sikeres negyedévig viszont fenntartjuk magunknak a szkepticizmus jogát.

via carscoops.com