A Credo autóbuszokat gyártó mosonmagyaróvári Kravtex-Kühne két év alatt fejlesztette ki az új Credo Econell 18 Next típust. A jármű mindhárom futóműve 19,5” átmérőjű kerekekhez méretezett, így az autóbusz jóval könnyebb lehet, mint a nagyobb kerekű társai. Ezért a jármű saját tömege a megszokott 17-18 helyett mindössze 14 tonna. Ez legalább három tonnával alacsonyabb saját tömeget jelent a nagyobb kerekű csuklós buszok önsúlyánál.

A tömegcsökkentés és downsizing az európai buszgyártók egyik meghatározó fejlesztési iránya. Többek között cseh, holland és lengyel gyártók is folyamatosan bővítik 19,5” kerékrendszerű buszaik választékát. Ugyanakkor a Credo az első, amely a megfelelő főegységek – például a Rába-komponensek felhasználásával, a Kühne által gyártott „B” futómű – birtokában meg tudta ezt építeni.
A 18 170 milliméter hosszú autóbusz szélessége eléri a műszakilag megengedett maximális értéket (2550 mm), és a vázgeometriája is megújult. Mindez nagyobb állófelületet, szélesebb járófolyosókat és kényelmesebb üléselrendezést eredményez. A megnövelt mellső túlnyúlásnak köszönhetően az első utasajtó két átjárót biztosít, és jelentősen nőtt a vezetőfülke mérete is.
Az Econell 18 Next alapkivitelben is megfelel az ENSZ EGB R66.02 szerinti (M3/II. osztályú) legszigorúbb szerkezeti szilárdsági előírásoknak. A családelvű fejlesztésnek köszönhetően az autóbusz háromajtós elővárosi, illetve három- és akár négyajtós városi változatban is gyártható.
Az Econell 18 Next csuklós busz formáját Tóth János, a NABI Sirius formatervezője alkotta meg. A homlok- és hátfalon megjelenő, karakteres X-motívum összhangban van az új generációra utaló Next típusjelzéssel. A sarkok hangsúlyozása és a kontrasztos fényezés mellett az új megjelenés továbbörökít olyan jellegzetes formai megoldásokat, mint a három részre tagolt sisaklemez, vagy a logót magába foglaló, sokak által képletesen csak bajusznak nevezett díszítő motívum. Újdonság a busz oldalának felső részére szerelt burkolatrendszer és a magasított csuklóharmonika. Az integrált tetőkialakítás a klímaegységeket és a vészkijáratokat eltakarva egyöntetűnek láttatja a busz felső síkját. A jövőben megjelenő elektromos meghajtású Credo modelleken a nagyfeszültségű rendszer komponenseit is hasonló megoldás fogja takarni.
A Credo az FPT (Fiat Powertrain Technologies) Euro 6e károsanyag-kibocsátási norma legújabb előírásainak megfelelő motorokat vezeti be az új típuscsaládjához. Az Econell 18 Nextbe beépülő NEF-motorcsalád hosszú évekig az egyik legtisztább üzemű dízel erőforrásnak fog számítani a piacon. Az erőátvitelről a ZF EcoLife 2 automata sebességváltója gondoskodik.
Az Econell 18 Next integrált fedélzeti elektronikus rendszeréhez a magyar buszgyártásban elsőként alkalmazott szolgáltatások kapcsolódnak. Ilyen a virtuális műszerfal, az elektronikus rögzítőfék, illetve az eső- és fényérzékelő automatika. Az utasok kényelmét USB-töltők, ultraszéles utasinformációs monitorok és full led belső világítás szolgálja.
Az új csuklós busz gyártása hagyományosan a cégcsoport két telephelyén történik: Mosonmagyaróváron a festett-fényezett vázszerkezet és a fém alkatrészek szettjei készülnek, Győrben pedig az összeépítés és készre szerelés zajlik. Ugyanakkor az előállítás országszerte közel száz, gyártási tevékenységet is folytató beszállítónak ad munkát Soprontól Orosházáig.
Magyarországon évente legalább 150-200 új csuklós autóbusz forgalomba helyezésével biztosítható a járműállomány folyamatos megújulása. Miután évekkel ezelőtt megszűnt ennek a termékkategóriának a hazai sorozatgyártása, a belföldi igények csak import buszokkal voltak kielégíthetők idáig, azonban most újra van hazai gyártású csuklós busz! Az új típus szóló változata várhatóan 2022 második felében mutatkozik be Econell 12 Next néven.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.
- Hírek
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.
- Hírek
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.
- Hírek
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Hírek
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.
- Közélet
A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz
A bírságolás egyszerre legyen gyors, olcsó és jó. Kár, hogy ezekből csak kettőt választhatnak az autósok, amikor rájuk kerül a sor.
- Hírek
Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger
Nagyot nyesett az elektromos változat árán a Dodge.
- Sport
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?
- Hírek
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.
- Hírek
Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa
A döntést Markus Schäfer, a Mercedes technológiai vezetője jelentette be.
- Hírek
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak
- Hírek
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.
- Hírek
Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem
A rendőrök segítségét kérte, akik hamar rájöttek, hogy mi a gond.
- Közélet
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak
- Hírek
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.
- Hírek
Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója
A különleges modell alapjait egy amúgy sem szerény 500 SEL adta.
- Hírek
Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet
Mindez annak tükrében különösen vészjósló, hogy Frank-Steffen Walliser CEO szerint az egy autóra jutó bevételük sosem volt még ilyen magas.
- Hírek
Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal
Van akinek csak szimplán koszos az autója, de a legtöbben szándékosan trükköznek a rendszámtáblákkal.
- Hírek
A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal
Nem hogy ilyen, de még csak hasonló jármű sincs másik.
- Hírek
Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona
Kedden egyetlen nap alatt 5,4 százalékot esett a részvények árfolyama.
- Hírek
Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal
Bár az oldal egyfajta közösségépítő platformnak álcázza magát, valószínűleg az Elon Musk és a Tesla elleni fellépés egyik újabb eszközének szánják.
- Hírek
Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában
Több társaság megtagadhatja a biztosítást, akkor a maradék pedig emelni fog.
- Tesztek
Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogodMenetpróba: Mazda CX-60 – 2025.
Láthatóan alig, a lemezek alatt viszont rengeteg apróságban változott a CX-60, és ettől csak még jobban kéne.
