A túl sok extra fölöslegesen nyomja fel az árakat

2021.11.05. 16:20

Kétezer autós részvételével készített felmérést az Egyesült Királyságban a Dacia, amelynek során arra keresték a választ, hogy mely extrákat tartják fontosnak és szükségesnek, melyeket pedig haszontalannak. Végül arra jutottak, hogy az autók fölöslegesen tele vannak szórva bonyolult technikával, az emberek pedig nem szívesen fizetnek olyasmiért, amit nem használnak a mindennapokban.

A válaszadók 76 százaléka szerint a túl sok technológia csak eltereli a figyelmet, míg 61 százalékuk inkább az elérhető árat részesítené előnyben, és beérné a tényleg rendszeresen használták, alapvető extrákkal. A megkérdezettek harmada szerint ma már túl sok kütyü van az autókban. 69 százalékuk úgy érzi, az elmúlt években a technológiai fejlődés túlbonyolította a járműveket.

Összességében 78 százalékuk vélekedett úgy, hogy csak azokat a technológiai megoldásokat látja szívesen, amelyek valóban könnyebbé és kényelmesebbé teszik az utazást. Leggyakrabban használt extraként a parkolóradart, a digitális vételű rádiót (DAB), a Bluetooth-t és a tolatókamerát nevezték meg, és ezek meglétét igénylik leginkább.

A kutatást megelőzően a Dacia egyik termékmenedzsere, Andrea Guinea még a Müncheni Autószalonon arról beszélt, hogy szeretnék alacsonyan tartani modelljeik árát, ezt pedig úgy tehetik meg, ha elkerülik a haszontalannak vélt szolgáltatások beépítését. Az elérhető árak fenntartása érdekében nem akarják hajszolni az EuroNCAP törésteszt csillagait se, miközben természetesen az alapvető biztonsági követelményeknek továbbra is megfelelnek.

Hozzátette: vásárlóik nem akarnak a fejlettebb technikákért fizetni, ha azokat valójában nem is használják. Éppen ezért úgy próbálnak lépést tartani a technológiai fejlődéssel, hogy közben az egyik szemük folyamatosan az árakon van.

Nemrég egyébként hasonló témában készített felmérést az Auto Pacific is, annak eredményeit itt olvashatják.