Ezek a nemzetek töltik a legtöbb időt dugókban

2021.11.13. 10:59

Teljesen kihalt körutak, egy-két lézengő taxi a belvárosban: ritkán látott helyzetet okozott az utakon a koronavírus miatti karantén. Ez azonban csak ideiglenesen állapot volt, gyorsan feléledt a közlekedés, vele együtt pedig a dugók is. A brit Select Car Leasing kutatást készített arról, hogy a világ mely nemzetei vesztegelnek legtöbbet az autójukban.

A számítások során figyelembe vették az országban regisztrált autók számát, a közutak hosszát, és hogy ne legyen félrevezető a tabella, csak a világ 50 legmagasabb GDP-jével rendelkező országot vizsgálták. A forgalomban töltött időhöz az ENSZ várható élettartamát, három másik tanulmány eredményeit és az országok jármű/mérföld adatait használták fel.

A legrosszabbul egyértelműen az Egyesült Arab Emírségek lakói jártak, ráadásul kiugróan: évente majdnem kétszer annyi időt, 406 órát (~17 napot!) töltenek az autójukkal araszolva, mint a második Tajvan. Az első tízben egyébként is jelentős az Ázsia-túlsúly, a fejlett, de kicsi államok egyértelmű hátrányban vannak, két európai ország, Németország és Olaszország fért csak fel a top10 két utolsó helyére.

A vizsgált országok közül a legjobb tíz már vegyesebb képet mutat, nagyságrendileg ugyanúgy teljesítettek egymástól távol eső területek: a Fülöp-szigetektől elkezdve Svédországon át Iránig nagyjából 3-10 óra a dugóban töltött idő, a legkevesebbet pedig a bangladeshiek rostokolnak, nekik nulla óra jött ki. 

Az okok persze összetettek és régiónként eltérőek. Az elmaradottabb országokban nincs elég autó ahhoz, hogy tumultus alakulhasson ki (pl. Bangladeshben jellemzően kétkerekűekkel és riksákkal közlekednek), a negyvenegyedik helyezett Ausztrália területe pedig óriási a populációjához képest, így a jelentős géppark is elvész rajta. Bár a felsorolásban nem látszik, szintén méretük okán az USA, Kína és India is a kevésbé zsúfoltak közé tartozik.

Magyarország szintén lemaradt a listáról, de valószínűleg átlagos forgalommal tanyázunk valahol a középmezőnyben, bár a budapesti vízfej és a vidék között bizonyára látványos lenne a különbség.

via selectcarleasing.co.uk