Kivilágított hódfogakkal jön a BMW XM

2021.11.19. 11:17

A BMW egyelőre szoktat, de úgy néz ki, van is mihez: jön az XM, a sportos mega-SUV, amelyet első körben tanulmányautóként mutatnak meg.

xm preview

Az előzetes fotón csak az látszik, hogy az eddigieknél is hatalmasabb kétrészes hűtőrácsot egy LED-csíkkal még ki is emelték, ha valaki esetleg nem látná a sötétben, hogy mivel is van dolga. A vesékre már egyáltalán nem emlékeztető osztott hűtőrácsnak ráadásul itt egy újabb változatát próbálják ki, ami lefelé erősebben keskenyedve még egy kicsit jobban emlékeztet rágcsáló-fogakra, mint eddig.

A BMW ezúttal olyan helyszínt választott a premierhez, ahol a konkurencia nem vonja el a figyelmet: az Art Basel nevű rendezvényen, a floridai Miami Beachen állítják ki először, december 2. és 4. között.

Úgy tűnik, ez a tanulmányautó már egy gyártás-közeli változat lesz a típusból, amely várhatóan egy igen erős hibrid hajtásrendszert kap. Állítólag a jól ismert 4,4 literes biturbó V8-ast használják majd itt is, de ennek a teljesítményéhez legalább 200 lóerőt adnak villanymotorokkal, így az összteljesítményt 750 lóerő környékére várhatjuk.

Egyelőre nem egészen világos, hogy az X8 vagy az XM nevet használják-e az új típusra – az is lehetséges, hogy mindkettőt – de az több mint valószínű, hogy 2022-ben piacra kerül a minden eddiginél drágább luxus-sport-SUV.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!