Ilyen, amikor Kínában túltolják az amerikai giccset

2021.11.22. 12:35

Nem ez az első retró próbálkozása a kínai Songsannak, és úgy tűnik, sikerük van a dologgal, mert a rossz arányú Corvette és VW Samba utánérzések után itt van valami még túlzóbb.

A kínai cég tervezői ezúttal ugyanis az autóipari giccs csúcspontjából merítettek ihletet. A Monterey az 1950-es évek második felének telibe krómozott hűtőmaszkú, uszonyos, panoráma-szélvédős cirkálóira hasonlít mind méreteiben, mind arányaiban, bár igyekeztek itt-ott korszerűbbre rajzolni a formát. A valóságban azonban inkább olyan módon lett karikatúraszerű a végeredmény, ahogy a játékok: a felnik túl nagyok, a karosszéria túl széles és alacsony, a LED-karikás első lámpák is csorbítják az autó komolyan vehetőségét.

A Monterey név egyébként elég megtévesztő: azt gondolhatnánk ez alapján, hogy a Mercury azonos nevű 50-es évekbeli modellje lehetett a minta, de a formák a dupla első lámpáktól eltekintve szinte egy az egyben az 1957-es Buickokat másolják.

Egyelőre nem tudjuk, hogy mi a terv a kínai léptékkel is túl feltűnő és nagy méretű autóval, még az is lehet, hogy gyártásba küldik majd. Az viszont elég valószínűtlen, hogy kijutna Kínából, és ha mégis, a Songsan árait ismerve akkor sem lesz nagy a kapkodás érte.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.