A Toyota is nagyszabású villanyautó-offenzívát hirdet

2021.12.14. 11:32

A Toyota vezetése eddig elsősorban azt hangsúlyozta, hogy kitart a belső égésű motorok fejlesztése mellett, de ez nem jelenti, hogy a villanyautó-piacot nem célozták meg.

A legújabb bejelentés szerint, amelyet Akio Toyoda, a cég elnöke tett, 2030-ra 30 típusból álló villanyautó-kínálatot mutatnak be, és 1,5 helyett 2 billió jent – közel 18 milliárd dollárt – költenek akkumulátor-fejlesztésre. A tervek szerint a Toyota 2030-ban már évi 3,5 millió elektromos autót értékesít majd, a Lexust pedig Európában, az Egyesült Államokban és Kínában teljesen átállítják villanyautó-forgalmazásra 2035-ig.

Talán ennél is lényegesebb, hogy az új ígéreteket a Toyota elnök 16 elektromos prototípus előtt állva jelentette be, ami azt jelzi, hogy a háttérben a japán gyártó szakemberei igyekeznek ledolgozni a lemaradást, amit ezen a téren a 2010-es évek második felében sikerült összehozni. Az autók közül némelyik ismerős lehet. Nyilván ott van köztük a bZ4X, a Toyota első nemzetközi piacra szánt elektromos autója, de ugyanennek a modellnek a Lexus változata is, és egy Aygo X-re emlékeztető kicsi SUV is.

A tizenhat autó között, amelyek előtt Akio Toyoda úr pózolt, persze nagyobb számban akadnak ismeretlen típusok, amelyekről talán később tudhatunk meg többet. Annyi biztos, hogy jellegre is eléggé eltérő járművekről van szó: akad köztük terepjáró, városi kiskocsi, nagy méretű szedán, többféle méretű SUV, sőt, két sportkocsi is.