Lejárt a műszakid a Covid alatt? Most már meg kell újítanod

2021.12.30. 14:39

A koronavírus-járvány ideje alatt a lejáró okmányok, sőt a műszaki vizsga esetében is könnyítéseket vezetett be a kormány. A személyes találkozások számának csökkentése érdekében ugyanis rendeletben rögzítették, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő hatvan napig érvényesek maradnak az okmányok, valamint használhatók az egyébként lejárt műszakis járművek. Korábban itt írtunk arról, hova vezethet, ha tömegesen használják ki a lehetőséget.

11

Ennek a kedvezménynek azonban hamarosan vége szakad, január elsejével hatályát veszti a vonatkozó rendelet, egészen pontosan az 500/2020. (XI. 12.) Kormányrendelet a veszélyhelyzet idején az okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó egyes szabályok megállapításáról. A döntés már a Magyar Közlönyben is megjelent.

A január elsejei változás nem jelenti azt, hogy az új évben rögtön szabályszegők is leszünk, ha a járvány idején nem hosszabbítottuk meg például jogosítványunkat vagy autónk, motorunk műszaki vizsgáját. Egy korábbi – december 17-i – Magyar Közlöny rögzíti ugyanis azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is 2022. június 30-ig érvényes. Az új érvényességi időt a nyilvántartásba nem kell bejegyezni és az okmányon nem kell feltüntetni.

Magyarul tehát eddig, június 30-ig van lehetősége mindenkinek meghosszabbítania okmányai érvényességét. Az Index Belügyminisztériumtól származó adatai szerint egyébként igen sokan éltek a moratóriummal. 2020. március 11. és 2020. július 3. között 522 595 személyazonosító igazolvány, 163 005 útlevél és 348 568 vezetői engedély érvényességi ideje járt le – írják. Az első veszélyhelyzet elrendelése és 2021 szeptembere között azonban mindössze 430 034 személyi igazolványt, 64 733 útlevelet és 309 817 jogosítványt újítottak meg, ugyanakkor a BM szerint ezek nem feltétlenül azonosak az első veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, ám meghosszabbított érvényességű okmányok számával.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.