Minden bizonnyal a 2021-es év legfurcsább járműlopását hozta a karácsonyi időszak. A kanadai Trentonban négy tolvaj lovasított meg két kamiont, méghozzá nem is üresen: mintegy negyven tonna vajat sikerült eltulajdonítaniuk. Ha ezt huszonöt dekás csomagokban akarnánk kifejezni, akkor 160 ezret kellene belőle hazavinni.

Ebből azért már meg lehet sütni pár tepsi süteményt, vagy megvajazni néhány szelet kenyeret. Azt nem tudni, hogy kimondottan a vajra mentek-e rá a tolvajok, de vélhetően nem bánták meg, hogy ez lett a zsákmány. A kamionokat ugyanis december 27-én immár üresen találták meg a rendőrök. A gyárat 200 ezer kanadai dolláros, azaz bő ötvenmillió forintos kár érte.
A rendőrség a lakosság segítségét kérve keresi az elkövetőket. Kanadában egyébként nem ez az első eset, hogy meglehetősen nagy tételben lopnak élelmiszert. 2011-2012-ben Québec tartományban mintegy háromezer tonna juharszirup lett bűnözők martaléka.
