Börtön járhat a 400 km/h-s bugattis száguldásért

2022.02.02. 11:04

Pár héttel ezelőtt elég nagyot szólt, hogy Radim Passer milliárdos a német autópályán próbálgatta Bugatti Chironjának végsebességét. Ha pedig már 400 km/h fölött száguldott, fel is vette a rohanást, majd a Youtube-on vagánykodott vele. Csakhogy a közlekedési minisztériumnak nem tetszett a mutatvány, figyelmeztették is a sofőrt. De az ügy nem állt meg ennyinél.

maxresdefault

Szász-Anhalt tartomány rendőrsége ugyanis közölte, az ügy aktáját továbbították az ügyészségnek. Jelenleg azt vizsgálják, kimerítette-e a száguldozás az illegális versenyzés fogalmát. Amennyiben megállapítják Passer bűnösségét, akár kétéves börtönbüntetést is kaphat. Annak ellenére ugyanis, hogy az Autobahn érintett szakaszán valóban nincs sebességkorlátozás, a szándékos közúti veszélyeztetés ott is büntetendő. Márpedig ekkora tempóval aligha lehet folyamatosan kontroll alatt tartani egy járművet olyan helyen, ahol mások is közlekednek.

Természetesen a Bugatti vezetői is megszólaltak az esettel kapcsolatban. Teljesen elhatárolódnak Passer cselekedetétől, és bár való igaz, hogy a márka eleve a felfoghatatlanul gyors autók gyártása, a lóerők és csúcssebességek hajhászása köré épül, annak nem örülnek felhőtlenül, hogy autójuk képességeit közúton csillogtatták. Rendszeresen szerveznek egyébként ügyfeleiknek pályanapokat, hogy ott hódolhassanak a sebesség élvezetének.

Egyelőre nem tudni, mi lesz az ügy kimenetele, igaz, nem tűnik valószínűnek, hogy letöltendő börtönnel sújtsák a milliárdost. Ugyanakkor ez az eset is új lendületet adhat azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek általános sebességkorlátozást vezetnének be a német autópályákon.