Illegális gyorsulási versenyt oszlattak a rendőrök Győrben

2022.02.14. 11:27

Állampolgári bejelentést követően oszlattak szét egy illegális gyorsulási versenyt a győri rendőrök. Vasárnap éjfél után nem sokkal tartottak ellenőrzést a korábbi fülesben szereplő helyszínen és annak közelében, ahol ezúttal is éppen két személyautó feszült egymásnak.

1 5067

A járőrök arra figyeltek fel, hogy a Tibormajori út melletti füves területen autók és emberek várakoznak, az úttesten pedig két kocsi áll egymás mellett, az egyik a szembejövő sávban. A felezővonalnál valaki karlendítéssel adta meg a rajtjelet, az illegális versenyzők pedig gyorsítani kezdtek.

A rendőrök ekkor megkülönböztető jelzést használva kezdték követni a gyorsulás résztvevőit, a bal oldali sávban, tehát forgalommal szemben haladó autó sofőrjével szemben intézkedtek is. A 20 éves helyi fiatal a helyszínen elismerte a cselekményt, a rendőrök pedig közölték vele, hogy egyértelműen veszélyeztette a vele szemből érkező ismeretlen hatósági jelzésű gépkocsi vezetőjének, valamint a jobb oldali forgalmi sávban haladó járműben utazó ismeretlen személynek az életét és testi épségét.

A Győri Rendőrkapitányságon a fiatalemberrel szemben közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt büntetőeljárást indítanak.

Forrás: police.hu