Másodszor is bemutatkozik a Faraday Future FF 91

2022.02.18. 13:59

A Faraday Future szupererős, szupergyors, szupertágas luxusautóját 2017 eleje óta ismerjük, de már csaknem mindenki lemondott róla, hogy egyszer megvásárolható lesz. Ám úgy néz ki, mégsem mindenki: a gyártó nemrég jelezte, hogy február 23-án, azaz a jövő hét szerdáján mégis megtartják a bemutatót.

Az FF 91 2017-ben kivételesnek számított a maga 1065 lóerős, három motoros hajtásával és 2,39 másodperces gyorsulásával álló helyzetből 96 km/h-ra. Azóta születtek hasonló autók: a Tesla Plaid is kapható már repülőkormánnyal és 1020 lóerővel, és a Lucid Air is kapható, 1111 lóerővel, tehát ha nem sikerül tovább izmosítani az FF 91-est, akkor a nyers teljesítmény biztosan nem adja el. Persze így is a piac legtágasabb villanyautója lehet, de minimum kérdéses, hogy milyen lesz a fogadtatás.

Ami azt illeti, az elmúlt öt évben az érdeklődők is lemorzsolódtak: úgy tűnik, hogy legfeljebb néhány százan hagytak foglalót az autóra, a korábban emlegetett 14 ezer megrendelő nagy részéről kiderült, hogy csupán érdeklődők voltak.

A Faraday Future mindenesetre nem adta fel a tervét, hogy fontos villanyautó-gyártóvá váljon, hiszen már egy második típus gyártását is elkezdték előkészíteni: az FF 81 gyártása a tervek szerint a dél-koreai Myoung Shin üzemében indul, valamikor 2024 környékén.

Ha feltételezzük, hogy most már minden a tervek szerint halad – nem fogy el megint a pénz, és nem áll le a fejlesztés – akkor a Faraday Future-nek még lehet jövője. Az igazi villanyautó-bumm még előttünk áll: Európában a 2020-as évek második felére várható, a belső égésű motorok teljes kiszorítása kapcsán, Észak-Amerikában pedig a Biden kormányzat épp csak megszavazott támogatásai, illetve ezek következtében a töltési infrastruktúra nagy arányú fejlődése révén nyerhet további teret az elektromos közlekedés.