Hét új elektromos Ford jön 2024-ig

2022.03.16. 06:04

Bő két éven belül hét új elektromos modellel bővíti palettáját a Ford. Már azt is tudni lehet, hogy ezek közül három lesz crossover, négy pedig furgon – igaz, utóbbiakat úgy is értelmezhetjük, hogy két típus két-két variánsával számolnak.

bev teaser line-up all-new

Bár a fenti képen kilenc autó árnyékképe látszik, azok közül a Mustang Mach-E-t, valamint az E-Transitot már felfedték korábban. Viszont a legkisebb crossoverükből, a Pumából is készül majd tisztán elektromos, ezt 2024-re várhatjuk. Szintén abban az évben kapjuk meg az egyelőre néven nem nevezett sportos crossovert. Mindkettőt megelőzi egy közepes SUV, 500 kilométeres hatótávval – legalábbis a WLTP-ciklus szerint. Ezt már idén leleplezhetik, de a forgalmazás jövőre rajtol.

A furgonok terén szintén 2023-ban jönnek az első érkezők: a Transit Custom és a Tourneo Custom. Előbbi az áru-, utóbbi a személyszállító változat lesz, ahogy az elnevezéseket már megszokhattuk. 2024-ben pedig Transit Courier és Tourneo Courier modellekkel válik teljessé a paletta.

Pontos dátumok, műszaki adatok, valamint árak még nem ismertek. Egyelőre csak abban lehetünk biztosak, hogy ez a hét újdonság az európai tervek részét képezi. Kérdéses, hogy melyek jutnak el más piacokra is.