Amikor a rendőr okozza a balesetet

2022.03.18. 11:34

Érdekes videó került fel a Redditre, amelyen az látszik, hogy a kamerás autó egy egyenes országúti szakaszon előzést hajt végre. Megvárja, míg elhalad a szembejövő, aztán nekilát az öt autóból álló sor leküzdésének, csakhogy legelöl egy rendőrautó halad, amely megkezdi a kanyarodást balra. Kis nyomozás után kiderült ugyan, hogy a felvétel nem teljesen friss, 2017-es, de attól még tanulságos.

A megítélés persze nagyban múlik azon, hogy az adott országban pontosan milyen közlekedési szabályok érvényesek, például annak a földútnak a vonatkozásában, amire a rendőr kanyarodni akart. Hiszen kereszteződésben fő szabály szerint tilos előzni, noha vannak kivételek. Ez a videó Lengyelországban készült, ahol a fenti jelenetben látható rész nem minősül útkereszteződésnek.

A helyi lapok megírták az eset utóéletét is: a helyszínre érkezett egy másik rendőr, aki vétkesnek találta kollégáját. Ezért 220 złotys büntetés járt (ami mellesleg nem túl magas, mindössze 17 ezer forint), plusz előéleti pontok. Az érvelés szerint ugyanis nem volt elég körültekintő, és nem győződött meg arról, hogy a bekanyarodás biztonságosan végrehajtható, ezért nem vette észre a sort előző autóst.

rendorlengyel

Mindemellett az előzést végrehajtó sofőrt nem találták vétkesnek. Irányjelzőt használt, megvárta, amíg a szembejövő elhalad, az adott szakaszon nem tiltotta semmi az előzést. Igaz, a sebességére vonatkozóan nem állnak rendelkezésre információk. Tegyük azért hozzá, hogy egy valamiben mégiscsak hibázott ő is: az előzött autók egyértelműen lassítottak, fékeztek, ezt pedig észlelhette volna, gyanakodhatott volna arra, hogy valamiféle akadály van előttük.

Ki volt a hunyó?