Aligha van ennél korábbi Ford Focus RS

2022.04.06. 18:11

Három generációt élt meg a Ford Focus RS, mely ezen időszak alatt remek raliautókhoz adott alapot, majd öthengeres izomkompakt lett belőle, aztán összkerékhajtású hot hatch formájában távozott, mint sok más hasonló gép. Az első Focus RS ráadásul igazi ritkaság, hiszen nagyjából egy évig marad gyártásban és csak 4501 darabot készítettek a Ford saarlouisi gyárában. Ez pedig még csak nem is a sorozatgyártásból való, hanem egy előszériás példány.

Nullás sorszámot visel a kis plaketten ez a kék Focus RS, melyből a széria előtt állítólag, 12 fejlesztési prototípus létezett - ezeket általában megsemmisítik - és további 26 darab ehhez hasonló előszériás RS készült. A 2002 októberi gyártás előttről származó autót 2004-ben exportálták Japánba, aztán néhány éve pedig Új-Zélandra szállították a korai erős Focust.

Eltekintve a nullákat sorakoztató számozástól ez a Ford Focus RS is éppen olyan, mint a többi hasonló, tehát sötétkék metál fényezése van, a belterét fekete bőrkárpit borítja, a Sparco üléseket, a négyküllős kormányt és az ajtókárpitokat pedig kék betétek dobják fel, továbbá ott a sportos fém váltógomb is.

Kiszélesített karosszériája alatt ott feszítenek az ötküllős OZ Racing felnik, mögöttük pedig az elöl 324 mm-es féktárcsákat szorongató Brembo féknyergek, mélyebben pedig ott a Quaife differenciálmű. Motorja 2,0 literes, négyhengeres turbós Zetec 215 lóerővel és 310 Nm nyomatékkal.

6,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 240 km/óra a végsebessége, de az első Focus RS-t nem csak a teljesítmény miatt dicsérte temérdek angol szaklap. Lehet, hogy nem szakított akkorát, mint az összkerekes Subaru Impreza, de a vezethetősége még az Escort RS Cosworth árnyékában is sztárt csinált belőle.

Nézd meg, mi lett a Focus RS-ből! Karotta keni neki rendesen!

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!