Büntetőfékezett az óvodásokat szállító busz előtt

2022.04.07. 11:38

A büntetőfékezés eleve olyan dolog, amire nincs mentség vagy észszerű magyarázat, egyértelműen csak dühkezelési problémákra utal. Viszont még ennek is lehetnek minősített esetei: Szentendrén egy kisteherautó sofőrje óvodásokat szállító busz előtt produkálta magát.

A furgon Budapest felé, a 11-es útra akart jobbra kanyarodni a Dobogókői útról, de nem tudott besorolni az ott haladó busz elé. Ezen alaposan felnyomhatta az agyát, mert miután kikanyarodott, megelőzte az autóbuszt, visszasorolt elé, és beleállt a fékbe. A buszsofőr megpróbálta elkerülni a balesetet, de a két jármű között olyan kicsi volt a távolság, hogy az ütközés elkerülhetetlenné vált.

Bár mindkét járműben kár keletkezett, szerencsére az utasok nem sérültek meg. A buszon egyébként negyven, 3 és 6 év közötti kisgyermek és öt óvónő ült, kirándulni indultak. Mindannyian használták a biztonsági övet. A jármű elején és hátulján egyaránt a „Gyermekszállítás” jelzés figyelmeztette a közlekedés többi résztvevőjét, a begőzölt furgonos azonban erről sem vett tudomást.

A kisteherautó 50 éves sofőrje nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panasszal élt, mondván, nem érzi úgy, hogy büntetőfékezett volna. Egy szemtanú szerint azonban semmilyen forgalmi ok nem indokolta a fékezést, mert a külső sáv előttük járműmentes volt. A Szentendrei Rendőrkapitányságon közúti veszélyeztetés bűntettének gyanújával indult eljárás a férfival szemben, akinek a jogsiját is elvették.

Forrás: police.hu