Új AMG Mercedes a láthatáron

2022.04.26. 11:50

Régóta pletykálnak róla, hogy az AMG négyhengeres sportmotorja a C osztály legerősebb változataiban is leváltja a korábban használt V8-ast, de a Mercedesnél végül inkább kivárták a modellváltást. Jelenleg nem is készül AMG változat a megújított C Merciből, de ez már nem lesz így sokáig.

amg c pv

Az előzetes fotón ugyan csak az új modell sarka látszik, de az ennyiből is megállapítható, hogy a tavaly bemutatott C osztály, a W206-os sportváltozata érkezik. A formai változtatások is látványosak: lefelé szélesedő, függőlegesen rácsozott Panamericana hűtőmaszkot, illetve nagy első légbeömlőket kap az új sport-Mercedes.

Ennél azonban érdekesebb, hogy hogyan változik a motorház tartalma. Bár ezzel kapcsolatosan még nem érkeztek hivatalos adatok, biztosra vehető, hogy a korábbi V8-as helyett hibrid hajtást, és a kis Mercedesek csúcsváltozataiból már ismert teljesítményrekorder kétliteres négyhengerest kapja meg a C osztály is. A négyhengeres AMG motort hosszában beépítve először néhány hete mutatták meg az SL roadsterben, de a C osztályban egy erősebb változat kaphat helyet: korábban hatszáz lóerő feletti rendszerteljesítményről lehetett hallani, amiből négyszáz felett biztosíthat a kétliteres négyhengeres.

Az előzeteshez dátum egyelőre nem tartozik, de így sem lenne meglepő, ha néhány héten belül megtartanák az új AMG típus bemutatóját.