Fél literes fogyasztást ígér a vadiúj Mercedes GLC
Az a tény, hogy a GLC teljesen új, önmagában sem túl feltűnő, hiszen az autó jellege alig változott, csak a részleteket rajzolták át egy kicsit.
![](https://kep.index.hu/1/0/4359/43595/435959/43595998_cbf256d9093009e83ff1ab044e691ac8_wm.jpg)
Másként végződik az oldalablaksor, került néhány él a kerekek fölé, változott a lámpák formája és a hűtőmaszk is, de ezzel együtt mindent úgy sikerült átrajzolni, hogy a végeredmény karaktere semmit ne változzon. Nem is csoda, a GLC a Mercedes kínálat egyik biztos keresője: 2018 óta az eladások nem mentek évi 50 ezer alá Amerikában, és a járvány előtt 100 ezer feletti mennyiség fogyott Európában is. A gyereket meg ugye nem dobjuk ki a fürdővízzel.
![](https://kep.index.hu/1/0/4359/43596/435960/43596008_82e2fa0f6c8d088c1c34b5a310d28bd8_wm.jpg)
A változatlan karakterű külső persze rengeteg fejlesztést takar. Egyebek közt hat centit nőtt az autó hossza, és másfelet a tengelytávja. Ennek köszönhetően nőtt a csomagtér, az enyhe hibrid esetében 600, a konnektoros változatok esetében 460 literre. Az autó műszakilag egyébként a szabvány MRA2 platformra alapszik, az új karosszéria formatényezőjét pedig sikerült két századdal, 0,29-re javítani.
![](https://kep.index.hu/1/0/4359/43596/435960/43596010_552ca63e62524a7048f257550fd05f3b_wm.jpg)
Egyelőre összesen hatféle változat készül az új Mercedes GLC-ből: ezek közül három kap enyhe hibrid hajtást, három pedig konnektorosat. Ez utóbbiakkal kimaxolják a konnektoros hibridekkel elkövethető fogyasztás-manipulációt: 0,5-0,8 litert adnak meg 100 km-re, ami nyilván nem vehető komolyan.
![](https://kep.index.hu/1/0/4359/43596/435960/43596012_a1e764a46b1244ee5acf164901f844aa_wm.jpg)
A trükk az, hogy az új konnektoros GLC-kbe a négyhengeres motorok mellé egy 136 lóerős villanymotor és 31,2 kWh-s akkumulátor kerül. Ezzel önmagában, a dugattyús motor bekapcsolása nélkül el lehet menni 100 km-t két töltés között, és a WLTP fogyasztásmérési ciklus minimálisan veszi figyelembe, hogy mi történik, ha induláskor nem volt tele az akkumulátor.
![](https://kep.index.hu/1/0/4359/43596/435960/43596014_ce79518c8b9b634834e07821aed3b63a_wm.jpg)
Így lehetséges, hogy a 204 lóerős kétliteres, benzines turbómotorral is felszerelt GLC 300 e hivatalos fogyasztása 0,6-0,8 liter 100 km-en, ahogy az ugyanilyen, de 252 lóerőig fújt motorral felszerelt GLC 400 e is ugyanennyit fogyaszt a gyári adattábla szerint. A 200 lóerős turbódízel motorral érkező 300 de pedig még ennél is takarékosabb, 0,5-0,7 literrel elmegy száz kilométert.
![](https://kep.index.hu/1/0/4359/43596/435960/43596016_55126b785a7efc5045ceed61e025193d_wm.jpg)
Egyébként ugyanezekkel a négyhengeres motorokkal és 23 lóerős villanymotort tartalmazó enyhe hibrid hajtással is kapható a típus, GLC 200, 300 és 220 d néven, és ott a benzinesekre 7,3-8,2, a dízelre 5,2-5,9 literes fogyasztást írnak száz kilométeren. Így valószínű, hogy a konnektoros modellek is hasonló nagyságrendben fogyaszthatnak üres akkumulátorral.
![](https://kep.index.hu/1/0/4359/43596/435960/43596018_5e97b775caaddeb2f8f769df8ec861bd_wm.jpg)
Az átverésszagú fogyasztási adatok nyilván az EU szigorú szén-dioxid-kibocsátási szabályainak szólnak: a fél literes fogyasztáshoz 13 g/km szén-dioxid-kibocsátás tartozik, ami baromi jót tesz majd a flottaátlagnak. A 4,72 méteres SUV-k egyébként eléggé nehezek: 2 tonna alatt indulnak az enyhe hibridek, és 2,3 tonna felett vannak a konnektorosak, ami a nagy homlokfelülettel együtt nem épp az alacsony átlagfogyasztás záloga.
![](https://kep.index.hu/1/0/4359/43596/435960/43596046_109df9e87e9bfc0a0f33bac0883768ca_wm.jpg)
Az új típust három helyszínen gyártják majd: Brémában, Sindelfingenben, és Pekingben. Árakat egyelőre nem mondtak, de a bonyolultabb műszaki tartalmú alapkivitelek miatt a német szaksajtó drágulásra számít: azt írják, 53-55 ezer euró környékén lehet a legolcsóbb változat.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)