Egy marék aprót zsákmányolt a balfék benzinkúti tolvaj

2022.06.13. 14:01

Nem az a 25 éves izsáki férfi lehetett a legélesebb kés a fiókban, akit egy kecskeméti benzinkúton fogtak el a rendőrök. A tolvaj először egy fémrúddal akarta felfeszíteni a fotocellás ajtót, de mivel ez nem sikerült, betörte az ajtó melletti üveget, így jutott be a shopba. Ott egészen vandál módszerekkel kezdett pénz után kutatni, de alig hatezer forintnyi aprót tudott magához venni.

A riasztó megszólalása után a járőrök ugyanis azonnal a megadott címre mentek, ahol rögtön el is fogták az elkövetőt. Azt gyanítják, hogy további két betörés is a számlájára írható. Két hónappal korábban egy presszó hátsó ajtaját rúgta be, onnan 100 ezer forintot vitt el. Május elsején egy büfé ablakát nyomta be, de a rácson benyúlva nem tudta megkaparintani a pénzt.

Az egyenruhások őrizetbe vették a férfit, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Három lopással gyanúsítják, de vizsgálják, hogy az elmúlt időszakban esetleg további bűncselekményeket is elkövetett-e.

Forrás: police.hu