A korábbi, versenyzésre tervezett V8-asokkal hajtott Transitok után most egy olyan egyedi prototípus viselheti a nevet, amely nem is nagyon emlékeztet a ma kapható Ford furgonokhoz, a hajtást pedig négy villanymotor szolgáltatja. Ezek összesen 2000 lóerő leadására képesek, ami 2 másodpercen belüli gyorsulási időt eredményez százig. Amit viszont megtartottak, az a teljes, versenyautó-jellegű aerodinamikai- és futóműcsomag: a részleteit nézve az új Supervan is jobban emlékeztet egy korszerű versenyautóra, mint áruszállítóra.
Belül bukókeret, teljesen lecsupaszított padló, végtelenül egyszerű kárpitozás, és két LCD panel található, a kormányon, a pedálokon és a hosszú kézifékkaron kívül csak a kormányra szerelt gombokkal, és a középső érintőképernyővel kezelhetők az autó funkció. A Ford Pro Electric Supervan célja persze pontosan ugyanaz, mint a korábbi névrokonaié: a feltűnés. A bemutatót a Goodwood Festival of Speeden tartották, de valószínű, hogy később más rendezvényeken is megmutatják majd az eddigi legnagyobb teljesítményű Ford furgont.
A Supervan sorozat első tagja 1971-ben az első generációs Transitra épült: a szélesített futóműves, és ennek megfelelően toldott karosszériás autóba a Ford GT40 V8-as versenymotorja került, úgy 435 lóerővel. A Supervan 2 1984-ben készült el: ez már az Mk2-es Transit leszármazottja volt a Ford C100 versenyautó hajtásával és 600 lóerő körüli teljesítményű Cosworth DFL versenymotorjával. A harmadik változat pedig az Mk3-as Transitra épült, ebbe a Cosworth HB jelzésű 3,5 literes, nagyjából 650 lóerős, Formula-1-es autók számára fejlesztett nyolcghengeres került.
