Autóval üldözte a gyalogost az őrült suzukis

2022.10.05. 10:30

Egyikük lakásán keveredett szóváltásba két férfi még 2020 őszén, a vita miatt a sértett futva távozott, azonban ismerőse üldözőbe vette. De nem gyalog, hanem beült az autójába, és a Suzuki Swifttel indult utána egy mellékúton. A menekülő fél egy ház kerítésén beugorva próbált meglógni, de a vádlott a kaput bedöntve a telekre is behajtott.

A sértett ekkor kiugrott a kerítésen, a főút felé menekült, de üldözője oda is követte, az úttestről a járdára hajtva megállította, majd tolatva próbálta utolérni. A kormányt is rá akarta húzni, de ehelyett előbb fának, majd oszlopnak ütközött. A sértett végül sérülések nélkül tudott kikeveredni a kergetőzésből, a Suzuki pedig egy kertkaput kidöntve és kukákat felborítva végül egy szennyvízcsatorna fedelében fennakadva állt meg. Mint kiderült, a sofőr gyógyszertől volt bódult.

A járási ügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben közúti veszélyeztetés, és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat. Ha bűnösségét elismeri, és lemond a tárgyalásról, két év börtönbüntetés kiszabását és a járművezetéstől való eltiltást indítványozzák.

Forrás: ugyeszseg.hu