Elektromos Bugatti 2,8 millió forintért kéne?

2022.10.08. 09:57

Nem, nem hiszem, hogy kellene - már első ránézésre sem túl meggyőző, jobban megvizsgálva meg inkább a röhögőgörcs kapja el az embert. Azért érdemes tüzetesen megvizsgálni, mit hirdetnek a kínaiak 6000 angol fontért - vagyis 2,8 millió forintért - amire van képük rámondani, hogy Bugatti.

Ha az embernek szerencséje van, használtan akár már 500-600 millió forintért is kifoghat egy Veyront, szóval ennek töredékéért megvenni - ráadásul elektromos változatban - igazán jó üzletnek tűnne. Sőt, már gyanúsan jó üzletnek és nem is csalatkozik, aki él a gyanúperrel. Mert Kínából ugyan néha tényleg lehet jó áron egész vállalható dolgokat vásárolni, ez azonban nem az. Olyannyira nem, hogy a Bugattinak természetesen semmi köze nincs ehhez a hamisítványhoz, amit a népszerű kínai rendelős oldalról lehet megvásárolni - onnan, amelyiknek neve kötődik a negyven rablóhoz.

80132291-40a8-4ef8-a6ff-0b5c54ff414c?strip=all&w=800

A Sun című brit napilap cikkében jót mulatott azon, hogy mennyire silányra sikerült az utánzat, amit 6 ezer angol fontért kínálnak. Külsőre képről, hunyorítva és több méteres távolságból talán még el is hiszi egy gyerek, hogy Bugattiról van szó, mást azonban nem igazán lehet átejteni az autócskával. A Shandong Gaia cég aprócska terméke körülbelül akkora, mint egy golfkocsi, az akkumulátoráról pedig nincsen megbízható információ, de az biztos, hogy az sem túl nagy. Egy feltöltés 10 órát vesz igénybe, és ez akár 150 kilométeres hatótávra is elegendő lehet. A sebessége viszont messze elmarad az eredetitől, hiszen körülbelül 50 kilométert tud megtenni óránként.

ks-carjpg-JS766094250?strip=all&w=960

Az autó elvileg négy személyes, de a hátsó üléssorban - azt mondják - igencsak nehezen fér el két felnőtt. A gyenge minőségű anyagokból készült beltér fő extrája a képernyő, az egységhez pedig mobiltelefont is lehet csatlakoztatni, valamint klímával is felszerelték a "Bugattit". A kocsi piros és fehér színben rendelhető.