30 km/h helyett 110 fölött száguldott, megölt egy gyalogost

2022.11.14. 09:10

Sopron belterületének egy 30 km/h-s szakaszán a megengedett sebességet többszörösen túllépve, 117-119 km/h körüli tempóval száguldozott egy 21 éves férfi. Egy jobbra ívelő kanyarban a járdára sodródott, ahol elsodort egy harmincas éveiben járó gyalogost. A sértett a helyszínen életét vesztette. Az eset még tavaly szeptemberben történt, az ügyészség most emelt vádat az autóssal szemben.

Sziréna

Ahogyan a vádiratból kiderült, az említett íven legfeljebb 108-113 km/h-s sebességgel lehetett volna elfordulni – a vádlott tehát nemcsak a megengedett 30-at lépte túl nagyon jelentősen, hanem a fizikai törvényeit is figyelmen kívül hagyta. Vele szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat, öt évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rá, és indítványt tettek a járművezetéstől való eltiltásra is.

Forrás: ugyeszseg.hu, fotó: police.hu