1,5 millió Cybertruck-előrendelésnél jár a Tesla

2022.11.26. 11:29

Ez mindenképpen egy rekord: ennyi előrendelés még biztosan nem érkezett olyan autóra, amiről a vevők egyáltalán nem tudják, mikor fogják megkapni. 1,5 millió előrendelés brutális bevételt jelent a cégnek anélkül, hogy egy darabot is átadtak volna, persze ezek az előrendelések bármikor lemondhatók, és az összeg is visszajár utánuk.

Elon Musk már elmondta, hogy az eredetileg kommunikált, 40 ezer dolláros nyitóár biztosan nem lesz tartható, a piacot ismerve ennek az összegnek a többszörösét kell majd letenni egy Cybertruckért, ettől függetlenül a lelkesedés nem csökken, sőt: most már az észak-amerikain kívül minden piacon le kellett állítani az előrendelhetőséget.

Európában a törvények miatt sem feltétlenül lehet majd forgalomba helyezni a kocsit, Ausztráliából pedig aggasztóan sok rendelés érkezett, és jelenleg azt sem tudja a cég, a jelenlegi igényeket mikor tudja kiszolgálni. Körülbelül 10 éves távlattal kell számolni.

Tesla-Cybertruck-Vs-GMC-Hummer-EV

Közben folyamatosan jönnek a konkurensek, ott van a Ford-F150 Lightning, a Hummer EV, a Rivian R1T, az elektromos GMC Sierra és Chevy Silverado, de valójában minden gyártó ugyanazzal a problémával küzd: még csak az igényhez nagyságrendileg hasonló gyártási kapacitást sem tudnak rájuk kialakítani.