Az elfeledett 1993-as Chrysler 300 koncepcióval nem nyersz autós találkozót

2022.12.16. 09:45

Ha valaha kérdés merült fel benned azzal kapcsolatban, mennyire volt unalmas az amerikai autóipar a kilencvenes évek elején, segítünk, hisz itt a totál elfeledett, gyártásba pedig sosem került Chrysler 300 koncepció, egyenesen 1993-ból. Csak Észak-Dakotáig kell menni érte.

94777318

Harmincéves Chrysler eladó, ezer mérfölddel az órájában, 35 ezer dolláros, vagyis épp 13,3 millió forintos kikiáltási áron. A Road&Track szúrta ki a Hemmingsen, én pedig csak ámulok. Persze az nem lep meg, hogy ebből 1993-ban nem lett sorozatgyártás. Főleg azért nem, mert 1992-től ott volt az Eagle Vision, amit Európában Chrysler Vision-ként ismerünk. Van is épp egy eladó a Használtautón.

Az egyik ismerősöm, Eduard Palaghita filmekhez ad bérbe járműveket. Román srác Amerikában, így hát tele is szórta New York-ot klasszikus Daciákkal és ARO terepjárókkal. Viszont még viccesebb, hogy ő vette meg a Ford 1996-os Vivace koncepcióautóját. Ghia dizájn, valamint egy kormányozhatatlan, kvázi statikus agyagmodell. Sosem lehet több.

Ez a Chrysler ugyan kevésbé látványos, de legalább működik. A legnagyobb dobása a teljes üvegtető. Ezen kívül sok bézs, pár hektár bőr, a kötelező automata váltó, és persze a 24-szelepes, 3,5-literes V6 csupán 1000 mérfölddel.

A koncepcióautót valójában nem is a Chrysler, hanem a kabrióiról híres, ám egyedi építéseket is vállaló ASC, tehát az American Specialty Cars csinálta. Mint már említettem, bizony nem fogytak ki a bézsből.

A Chrysler fronthajtású LH platformja sok mindent kihányt magából. Chrysler Concorde 1992-ben, New Yorker 1994-től, és persze a 300M 1999-ben. A hat évvel korábbi 300 koncepció pedig ment a raktárba, hogy aztán most a tiéd lehessen. Egyedi szedán, az egyszer nem vitás. Biztos kényelmes is, de 35 ezer dollár így is optimista gondolat érte.