Rejtélyes bejegyzés tűnt fel nemrég a Ford Instagram oldalán. A képeken csupán egy gigantikus füstfelhőből kikandikáló jókora hátsó szárny látható, van azonban egy erős tippünk, mire is utalhat mindez.
Egy ideje tudni, hogy az amerikai gyártó a Multimatic-kal közösen egy új GT3-as szabályrendszer szerinti versenyautón dolgozik, mely a 2024-es Mustang alapjaira épül. Ez az együttműködés a múltban már gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen szintén a Multimatic fejleszette a Ford GT versenyváltozatát, mely a Le Mans-i 24 óráson kategóriagyőzelemig jutott 2016-ban.
Az új Mustang versenyautóról egyelőre viszonylag keveset tudunk. Várhatóan az utcai változat 5,4 literes szívó V8-as Coyote motorját kapja alaposan áthangolva - ezért felel a Ford - miközben a Multimatic könnyű és aerodinamikus karbon paneleket fejleszt az autóhoz.
![dacia-heated-5savior](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4738/47387/473877/47387733_3612883_e7172f4184327600fa6106b924a1983f_wm.jpg)
Érdekesség, hogy a Ford már korábban is rendelkezett GT3-as Mustang versenyautóval. Az FR500C GT elnevezésű modellt még a 2007-es szezonra homologizáltatták, és szintén a Multimatic fejlesztette.
Az új változatot márciusban, a sebringi endurance-vébés hétvégén mutatják be hivatalosan, első versenye pedig várhatóan a 2024-es daytonai 24 órás lesz. Arról, hogy a Ford Le Mans-ban is rajthoz áll-e majd az új Mustanggal - hiszen az új szabályok szerint erre lehetőségük lenne - egyelőre nincs információ.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)