Új rekord: kétezer éve tervezik a Szicíliát Olaszországgal összekötő hidat

2023.02.16. 13:53

Matteo Salvini, az olasz kormány infrastruktúráért felelős minisztere két éven belül nekilátna a Szicíliát és az olasz csizmát összekötő messinai híd építésének, ám nem eszik ilyen forrón a kását.

GettyImages-515290247

A 2022 októberében megalakult új olasz kormány egyebek mellett azzal kezdte működését, hogy felmelegítette a Messinai-szoros feletti híd megépítésének tervét Olaszország és Szicília között.

Az ókorig visszanyúló álmot legutóbb Silvio Berlusconi számos kormányának egyike vetette fel 2006-ban. Akkor 3,9 milliárd euróra becsülték a világ egyik leghosszabb, 3,3 kilométer hosszú függőhídjának építési költségét. A 2008-2009-es gazdasági világválság aztán ezt az elképzelést is letakarította a tervezőasztalról. A kormányzati kiadáscsökkentések részeként 2013-ban intettek érzékeny búcsút neki.

A politikai ambícióiról is ismert Matteo Salvini infrastruktúráért felelős miniszter azonban most azt mondta, hogy két éven belül újraindítanák a projektet. A cél az lenne, hogy az orosz kapcsolatok lefagyása nyomán Szicíliából Európa új kapuját építsék fel az észak-afrikai gazdasági kapcsolatok fejlesztése előtt. Úgy tűnik azonban, hogy a helyzet bőven nem ilyen egyszerű – derül ki a Financial Times összefoglalójából. Federico Basile, Szicília fővárosa, Messina polgármestere ugyan óvatosan nyilatkozik a projektről, ám vannak a tervnek heves ellenzői is. Basile elismeri a projekt lehetséges gazdasági előnyeit, ám úgy véli, ha az elmúlt évtizedekben nem valósult meg, akkor nem érdemes mindent erre a lapra feltenni. Folytatja választási programja megvalósítását zárójelbe téve a hídépítést.

A híd ellen tiltakozók már nem ilyen megértőek: 20 ezren vonultak végig a kisváros utcáin főként a gigaberuházás környezetkárosító hatását kárhoztatva. A korábbi messinai polgármester Renato Accorinti olyannyira ellenezte a hidat, hogy még hivatalos eseményeken is megjelent „No bridge” feliratú pólóban. Ez a projekt fél évszázaddal ezelőtt előtt talán értelmes volt, ám ma már messze van a realitásoktól –mondja Guido Signorino, a Messinai Egyetem közgazdász professzora. A szakértő Accorinti polgármestersége idején, 2013 és 2016 között alpolgármesterként szolgált az önkormányzatban.

Az ellenzők szerint Szicília gyenge belső út- és vasúthálózata korlátozná a híd kínálta gazdasági lehetőségek kihasználását. Eközben a rövid távú komphajózás fejlődése környezetbarát alternatívát kínál a közúti áruszállítással szemben. Signorino felhívja a figyelmet arra is, hogy a hídépítés és a környezőinfrastruktúra fejlesztésének költsége jóval magasabb lenne a korábbi becsléseknél.

Szerinte soha meg nem térülő beruházásról lenne szó, amire nincs pénze az országnak. Aurelio Angelini, aki „A misztikus híd a Messinai-szoros felett” címmel könyvet írt a hídépítés terveinek kétezer évre visszanyúló történetéről, kétli, hogy a terv valaha megvalósul.

Szerinte a projekt felmelegítése nem valós szándékból fakad, hanem politikai handabandázás, amivel Olaszország legszegényebb régióinak lakói előtt húzzák el a mézes madzagot. A Messinai híd építésének felmelegítésével a reményt akarják felkelteni az emberekben. Egy álmot kínálnak, amelyben kiegyenlítődhetnek a gazdasági különbségek Olaszország északi és déli része között. Ez a mítosz húzódik meg mögötte, és szemben a valós hídépítéssel, az álmok nem kerülnek semmibe.