Biciklivel ment BMW-t lopni, de a szántón már nem adta ki

2023.02.28. 10:50

Hát hogy menjen? Gyalog? Mint a hangyák? Azt azért mégsem lehet: 2023. február 24-én egy 29 éves férfi először egy kömlői ingatlan udvarára mászott be, ahonnan ellopott egy női biciklit. De ez nem a végcél volt, csupán beszerezte a megfelelő eszközt a megfelelő munkához. A település másik végén ugyanis kinézett egy BMW-t, de odáig azért el is kellett jutni. Na, ehhez kellett a canga.

A nagy préda, az igazi zsákmány szintén egy családi ház udvarán állt, de nem az autóval kezdte a melót. A férfi először beosont az ingatlanba, ahonnan arany ékszereket és több százezer forint készpénzt vett magához. Ezután pedig kezdődhetett a bömbizés, csak éppen nem sokáig, az autó terepjáró képességeit ugyanis nem találhatta kielégítőnek. Alig valamivel arrébb, úgy 8 kilométerre a tett helyszínétől elakadt a szántóföldön. A kép tanúsága szerint a légzsák pukkant, hátsó lökös szakadt, a bal hátsó tengely pedig köszöni szépen, nincs jól.

A férfit alig néhány órával később elkapták, aki beismerő vallomást tett. Az aranyékszerek és az ellopott készpénz jelentős részét a rendőrök megtalálták.