Az új tulajdonosa szerint 2003-ban lopták el ezt a Honda NSX-et, majd az autó Észak-Karolina Yadkin nevű folyójában landolt. Most egy 2019-ben eltűnt személy autójának kihalászása közben találtak rá véletlenül, az aukción pedig 8500 dollárt, vagyis hárommillió forintot fizetett érte a Helix Auto Works nevű marylandi cég. Újraépíteni enyhén szólva is ambiciózus kalandnak ígérkezik.
A Helix Auto Works Instagramjából kiderül, hogy láttak már pár első generációs NSX-et. Mi több, leginkább ezekre a Hondákra fókuszálnak. Azt pedig tudjuk, hogy egy kvázi tökéletes állapotú 1997-es NSX így néz ki:
Ehhez képest amit kiszedtek a folyóból röpke húsz év után Észak-Karolinában, az így:
Az NSX váza és karosszériája szinte teljesen alumíniumból készült, de ennek az iszappal teli roncsnak a kihúzása közben kvázi megsemmisült az A-oszlop. Tehát elvileg hiába nem korrodál az alumínium egészen addig, míg meg nem sérül az alumínium-oxid bevonata, egyrészt a nedvesség és a folyóvízben található szilárd elemek kombinációja hosszútávon gyengíti még az alumínium ötvözeteket is. Ezen felül pedig ne bolondozzunk már. Ebből az autóból ránézésre csak az alvázszáma menthető.
Ehhez képest hatezer dolláros kikiáltási ár után nyolcezer ötszázért kelt el, tehát az álom még él. Ideje hát felkészülnünk a közösségi médiás tartalomáradatra, hiszen ezt a hárommillió forintos vételárat ki is kell majd termelni valahogy.
A Road&Track megkereste az új tulajt, aki elmondta, hogy bár el vannak havazva megrendelésekkel, idővel kiderül majd, hogy a roncsból egy pályagépet csinálnak, vagy lehet értelme akár a teljes restaurálásnak is.
A V6-os motor, a váltó, a kábelezés, a teljes elektronika, a műanyag elemek és a beltér is kuka. A karosszériát is javítani kell, és most csak a lista elejét mondtam el. Sok sikert hát minden érintettnek.