Úgy tűnik, mégiscsak autóznak a „mai fiatalok" is

2023.03.14. 06:15

Tíz évvel ezelőtt divatos téma volt a médiumokban, hogy az ezredforduló előtti évtizedekben született fiatalok nem akarnak saját autót birtokolni.  Ez nem teljesen igaz.   shutterstock 114918844

Az elmúlt hónapokban egymás után jelentek meg az amerikai sajtóban azok az írások, amelyek szerint a zoomer generáció tagjai (az 1990-es évek második felétől a 2010-es évek elejéig születettek) hanyagolják az autózást. A New York Post ezt azzal támasztotta ezt alá, hogy a 16 éves korosztály tagjainak csak negyede rendelkezik jogosítvánnyal, míg 1997-ben 40 százalék volt ez az arány.

Vajon tényleg kiszerettek-e az ifjú amerikaiak az autózásból vagy ez csak látszat? - teszi fel a kérdést a Bloomberg. A környezetvédők és a városszervezők legnagyobb bánatára a választ minden bizonnyal az, hogy a jelenség csak átmeneti. Ezt bizonyítja, hogy tíz évvel ezelőtt ugyanezt gondolták a zoomereket megelőző millenniumi generációról. (Ebbe a korosztályba az 1980-as évek eleje és az 1990-es évek közepe között születettek tartoznak.)

A matek akkor is amellett szólt, hogy az amerikai fiatalok nem vágynak saját autóra. A 30 év alattiak körében jóval alacsonyabb volt a jogosítvánnyal rendelkezők aránya, mint az idősebbeknél. Az elmúlt tíz évben végzet kutatások azonban azt találták, hogy az autózás viszonylagos visszaszorulása mögött egyáltalán nem az autóbirtoklás kultúrájának megváltozása állt.

A fiatalabbak ugyan később szerzik meg a vezetői engedélyt, mint elődeik, de nem a városias környezetben lakó, középosztálybeli fiatalok körében csökkent az autóbirtoklás – derül ki Kelcie Ralph, a Rutgers Egyetem professzorának tanulmányából. Azoknak nincs autójuk, akik nem engedhetik meg maguknak az autófenntartás egyre nagyobb költségeit.

A vidéki, elővárosi környezetben élő,  szegényebb hátterű fiatalok távolodtak el az autózástól. Ahogy a millenniumi generáció tagjai idősebbé váltak, úgy barátkoztak meg egyre jobban azzal, hogy autójuk legyen. A generáció amerikai tagjai 2014-től kezdve olyan iramban kezdtek autót vásárolni, hogy részesedésük az autópiacon más generációk tagjainak rovására nőtt. Egy 2015-ös újságcikk a The Atlantic magazinban már arról szólt, hogy éppen úgy keresik fel az autószalonokat, mint szüleik generációjának tagjai. Ez a lap egy évvel korábban még arról írt, hogy a millenniumi korosztály tagjai szinte biztosan kevesebbet fognak autózni, mint elődeik. A szerkesztők elismerték a tévedésüket.

Európában hasonló jelenséget volt látható. Egy 2018-ban készült svájci tanulmány szerint a fiatalabbak később szerzik meg a jogosítványt, mint elődeik, de mire elérik a 30 évet, elolvad a különbség.

Mások lesznek-e a zoomerek?

Ez persze nem jelenti azt, hogy a zoomerek nem hozhatnak változást. Emellett szól például, hogy az Egyesült Államokban a saját autó fenntartásának költsége évi több mint 10 ezer dollárral (3,6 millió forint) soha nem látott szintre nőtt. Ralph azonban nem számít ilyen fordulatra.

Úgy véli, hogy amint kinőnek a kollégiumi korból a fiatalok, amint családot alapítanak, azaz amint megváltozik az életmódjuk, ők is autót fognak venni. Az Egyesült Államok, ha a tetszik, ha nem, az autózás köré épült fel. Akinek nincs autója, az lemarad mások, köztük autós kortársai mögött.