Teljessé vált a Balatoni Bringakör

2023.04.19. 14:43

Átadták a Balatoni Bringakör balatonrendesi szakaszát, ezzel pedig rendesen körbe lehet tekerni a tó körül.

DBOGI20180512037

Nagy Bálint és Révész Máriusz államtitkárok kedden átadták a legutolsó szakaszt Balatonrendesnél, ezzel pedig teljessé vált a  Balatoni Bringakör – írta a bringazas.hu.

A most átadott, kétkilométeres szakasszal 205 kilométeres lett a bringakör. Nagy Bálint elmondta, hogy az elmúlt öt évben a balatoni bringakör több mint fele megújult, közel hatmilliárd forint értékben. „ Ez azért is nagyon fontos itt a balatoni térségben, mert látjuk azt, hogy egyre népszerűbb a kerékpározás turisztikai szempontból. Azt gondolom, hogy a Balaton térségének túl a nyári szezonon, ez nagyon sokat fog tudni segíteni a jövőben” – emelte ki a közlekedésért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón.

Révész Máriusz felidézte, hogy ezelőtt ezen a szakaszon a bringásoknak a főúton kellett közlekedniük. Továbbá részlezte, hogy a kétkilométeres szakasz létrejötte nem volt egyszerű, ugyanis csak a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése két évbe tellet, de minden rendben volt vele.

Az utolsó szakasz összesen félmilliárd forintba került, ugyanis egy vasúti átvezetést is kapott a terület. „ Biztonságosan, fénysorompóval ellátva tudnak itt biciklizni a kerékpárosok” – mondta az Aktív Magyarországért felelős államtitkár.