Öveket becsatolni, gumicsizmát felvenni, kihirdették a Bamako Rally útvonalát!

2023.04.21. 10:59

8276 kilométer, 16 nap, rengeteg festői táj, szavannák, fekete nők, óóóóó Bamako Rally!

4

A 2024-es Budapest-Bamako Rali ismét Sierra Leone fővárosában, Freetownban ér véget csaknem 8300 kilométer után. Az összesen 15 szakaszból vegyesen lesznek új és klasszikus útvonalak. Egy biztos: jövőre is hosszú és gyönyörű lesz a világ legnagyobb amatőr raliversenye – amin Marci kollégánk részt is vesz.

A Budapest-Bamako Rali szervezői péntek reggel bemutatták a 2024-es Budapest-Bamako és Budapest-Bamako Adventure Extra útvonalát. A két esemény három héttel egymás után indul majd Budapestről valamint a marokkói Fezből. Az Adventure Extra is Sierra Leone fővárosában ér véget.  „Nagyon boldogok és izgatottak vagyunk, hogy újra itt érhet véget a futam” – mondta Szabó Gál András, a Budapest-Bamako rali alapítója.

A világ legnagyobb amatőr ralija Budapestről a Földközi-tenger partján halad Dél-Spanyolországig. Az első etap vége 3539 kilométer után a korábbi királyi fővárosban, Fezben ér véget. Azok a csapatok, akik nem akarnak Budapestről indulni, itt csatlakozhatnak a ralihoz. Fez nem csak a látványa miatt különleges a rali számára, ugyanis először szerepel az úticélok között.

On Monday June 19 2017 in Fes Morocco.
On Monday June 19 2017 in Fes Morocco.

A mezőny innen az Atlasz hegységen át az Erg Chebbi és az Erg Chigaga dűne rendszerhez megy majd 3 napon keresztül.  Az Iriki sóstón átkelve, évtizedes Dakar-szakaszokon jut majd a csaknem 700 induló Laayoune-ba, az Atlanti-óceán partjára.

Innen a Nyugat-szaharai Bir Gandouz faluig megy a mezőny. Az alapító megjegyezte, hogy eddig ez a település sem volt hivatalos etapvég.

Mauritániában egy már ismert szakasz jön, ugyanis a rali visszatér a Banc D'Arguin Nemzeti Park dűnéihez és állatvilágához. Innen a tengerpart mellett végighaladva Nouakchottba érnek a versenyzők.

Nouakchottból irányt váltunk keletre, majd délre. Egy izgalmas pillanata lesz a ralinak, amikor Alegtől délre a Szenegál folyón kell majd áthaladni. Viszont nem konkrétan a folyón, hanem egy átmenetileg kialakított katonai úszóhídon. „ Mindenképp nagy erőfeszítés lesz a hatóságok részéről Szenegálban és Mauritániában. Reméljük, hogy a két ország ambiciózus terve akadálymentesen válik majd valóra, és sikerül tényleg történelmet írnunk” – tette hozzá a Villám Gézaként is ismert alapító.

Visszatérő szakasz lesz a rali életében az UNESCO világörökség részét képező Bassari vidék és Dindefelo falu, Dél-Szenegálban. Guineában Labe és Kindia lesz a két hivatalos táborhely a dzsungelekkel tarkított guineai magasföldeken.

A Menyasszony fátyla vízesés után  a rali sarát és mocskátéjszakai fürdőzés és beach party váltja Sierra Leone egyik festői tengerpartján, Bureh Beachen. A buli utáni másnapot egy 50 kilométeres tisztelet-etappal vezetik le a résztvevők, és ezzel ér véget a többnapos futam Freetownban.

A szervezők egy videót is mutattak az útvonalról, ezzel is segítve, hogy jobban el tudjuk képzleni, mi merre hány méter.

A Budapest-Bamako a legnagyobb afrikai off-road és jótékonysági rally. Jövőre tizenötödik alkalommal rendezik meg a futamot.

Budapest-Bamako Rally  Budapest-Bamako Rally Adventure Extra  Szakasz  Honna-hova  Kilométer 
 Január 26 Február 16  Budapest - Fez  3539 
 Január 30 Február 20  Fez-  Merzouga  477 
Január 31  Február 21  Merzouga - Erg Chigaga  420 
Február 1  Február 22  Erg Chigaga - Assa  408 
Február 2  Február 23  Assa - Laayoune  546 
Február 3  Február 24  Laayoune - Bir Gandouz  740 
Február 5  Február 25  Bir Gandouz - Banc D'Arguin Nemzeti Park  290
Február 6  Február 27  Banc D'Arguin Nemzeti Park - Nouakchott  180 
Február 7  Február 28  Noukachott - Guede  437 
Február 8  Február 29  10  Guede - Tambacounda  450 
Február 9  Március 1  11  Tambacounda - Dindefelo 284 
Február 10 Március 2  12   Dindefelo - Labe   173
Február 11  Március 3  13  Labe - Kindia  241 
Február 12  Március 4  14  Kindia - Bureh Beach  337 
Február 13   Március 5 15  Bureh Beach - Freetown  52