Kei car ihlette elektromos furgonok érkeznek a nyugati piacra is

2023.06.19. 15:49

Miért kell a kisteherautóknak és pickupoknak óriásinak lenniük? Hol késik a kezelhető nagyságú, városi körülmények között kényelmesen használható pickup?

Ezekre a kérdésekre próbál választ adni a kaliforniai Telo Trucks autófejlesztő startup, amely eddig háttérbe húzódva dolgozott első ránézésre meghökkentő autóján – derül ki a Green Car Reports összefoglalójábólAz ihletet talán a kei carok adták, mivel úgy néz ki, hogy a minifurgonokra igenis van igény az amerikai piacon. 

A cég állítása szerint autójuk az utastérben és a platón is akkora helyet kínál, mint egy Toyota Tacoma, miközben hosszúsága megegyezik a kétajtós Mini Cooper valamivel több mint 3,8 méteres hosszával. Szélessége 185 centiméter, magassága 168 centiméter.

Ezekhez a méterekhez négy teljes méretű ajtó tartozik. Az ötszemélyes autó utaskabinjának hátsó fala eltávolítható, így egy 2,7 méteres szörfdeszkát is lehet szállítani rajta. Minderre az a magyarázat, hogy a tervezők mindent alárendeltek a célszerűségnek és kihasználták az elektromos meghajtás kínálta új autóépítési lehetőségeket. (A cég neve, a Telo a görög „telos”, azaz „cél” szóra utal.) E kettőt összeadva azt kapták, hogy semmi szükség a motortérre. Így annak módja és rendje szerint elhagyták a hagyományos autóknak ezt a részét.

Egyelőre csak a gyártók beszél róla

Járgányról megjelentek fotók, de videó nincs arról, hogyan közlekedik és egyelőre független tesztelésről sincs hír. Ezért a fejlesztők tájékoztatására kell hagyatkoznunk a tudását illetően. E szerint az autó több mint 700 kilogramm hasznos terhet képes elcipelni, és három tonnát vontatni. Üresen villanyautós gyorsulással négy másodperc alatt érheti el nulláról a 100 kilométer/órás sebességet.

Telo trucks.png

Ehhez két motort építenek bele, amelyek összesen 500 lóerő teljesítményt tudnak. A padló alá az autóipar állítólag legvékonyabb akkumulátorcsomagját építették be. A 106 kWh-s teljesítményű energiaforrás bő 500 kilométeres hatótávot ígér.

A japán útra lépnek? 

Az ihletet talán a japánoktól kapta az amerikai startup. A zsúfoltság miatt Japánban a maximum 3,4 méter hosszú, nem egészen 1,5 méter széles és 1,7 méter magas autók adókedvezményt élveznek. Az ottani gyártók ezért rákényszerülnek, hogy ebbe a minimális méretbe maximális helykínálatot préseljenek bele.

A Carscoops szakportál szerint ezen a miniteherautók egyre népszerűbbek az amerikai farmerek körében. Egy New York-i dealer több mint háromszázat adott el ezekből különböző vállalkozásoknak. Használtan néhányezer dollárba kerülnek az Egyesült Államokban, szemben a több 10 ezer dolláros furgonkkal.

A tervek szerint a karosszéria építéséhez sok szénszálas műanyagot használnának, ami segít a méret- és súlycsökkentésben. Az autóba beépítenének „dobozos”, azaz a beszállítói piacon megvásárolható alkatrészeket is. Ilyenek lennének a motorok. Az akkumulátorokat speciális kialakításuk miatt maguk gyártanák.

A minifurgont bérgyártásban kezdené gyártatni a Telo, amihez persze komolyabb anyagi erőforrásokra lenne szükség, a cégnek egyelőre úgynevezett a startupok indulásánál bábáskodó angyalbefektetők adtak pénzt. 

A Telo a minifurgon árát 50 ezer dollár körüli szintre lőtte be, amely már magában foglalja az amerikai kormány adókedvezményét is.