Magyarország – Litvánia: erre készüljünk, ha környékén közlekednénk
Kedd este lesz a Magyarország - Litvánia Eb-selejtező a Puskás Arénában, a meccs miatt forgalmi korlátozásokra kell számítani a környéken.
A rendőrség közlése szerint a korlátozások egy része már június 19-én 20 órától megkezdődtek, amelyek egészen 20-a 24 óráig vannak érvényben. Eszerint tilos megállni a Budapest VII. és VIII., Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és Thököly út között.
Mától viszont sokkal több korlátozásra számítsunk a VII., VIII. és XIV. kerületben:
- Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Thököly út között,
- Dózsa György út, Kerepesi út és az Ifjúság útja kereszteződésében található murvás parkoló területén,
- Kerepesi út VIII. kerületi oldalában lévő szervizúton az Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út között,
- Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és a Thököly út között,
- Ifjúság út mindkét oldalán,
- Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út között,
- Jobbágy utca mindkét oldalán a Verseny utca és a Dózsa György út között,
- Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és a Thököly út között,
- Szabó József köz mindkét oldalán,
- Stefánia út mindkét oldalán, valamint a szervizúton a Hungária körút és a Thököly út között,
- Radovic Dusán köz mindkét oldalán,
- Mogyoródi út mindkét oldalán a Hungária körút és az Utász utca között a murvás parkolóban,
- Kerepesi út, Ifjúság útja, Papp László Sport Aréna mélygarázshoz vezető szervizút – hotel oldalában - és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt területen.
17 órától pedig az alábbi szakaszos és időszakos lezárásokra kell számítani:
- Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között,
- Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között,
- Istvánmezei utat a Szabó József utca és a Thököly út között,
- Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között,
- Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között,
- Cházár András utcát a Thököly út és az Istvánmezei út között,
- Verseny utcát a Dózsa György út és Thököly út között,
- Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között,
- Jobbágy utcát a Verseny utca és a Dózsa György út között.
A korábbi mérkőzésekből kiindulva pedig számítsunk arra, hogy a Kerepesi úton és a Hungárián dugók lesznek.
A BKK ezt ajánlja
A BKK közelményben kéri a szurkolókat, hogy a lezárások és a korlátozott parkolási lehetőségek miatt inkább tömegközlekedéssel közelítsék meg a helyszínt. Ezért a mérkőzés előtt és az követően a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és az M4-es metró, valamint az 1-es villamos.
Továbbá várhatóan 18 órától az alábbi közösségi közlekedési változások lépnek életbe:
- A Thököly úton közlekedő buszok mindegyike megáll a Reiner Frigyes park és a Thököly út / Stefánia út megállóhelyen.
- A 30-as autóbusz mindkét irányban a Thököly úton közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót.
- A Stefánia út lezárása miatt a 75-ös trolibusz terelve, a Puskás Ferenc Stadion helyett a Keleti pályaudvarig közlekedik a 79-es trolibusz vonalán.
- A 77-es trolibusz módosított útvonalon, a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár, a Puskás Ferenc Stadionnál. A Hungária körúton a 75-ös trolibusz végállomásán lehet felszállni.
- A Puskás Ferenc Stadionnál a 95-ös, a 195-ös és a 130-as buszokra a Hungária körúton a 901-es éjszakai busz Dél-Buda irányú megállóhelyén lehet felszállni.