Mérgező és büdös, mégis próbálkoznak vele

2023.06.28. 06:44

Alternatív üzemanyag lehet a világ egyik legbüdösebb vegyi anyaga, az ammónia. Legalábbis kísérleteznek vele. 

Ha át is lehetne állítani az autógyártást egyik napról a másikra az elektromos autók előállítására, akkor is választ kell adni arra a kérdésre, mi legyen az utakon futó hagyományos autók millióival?

DSC0519

Ezek még évtizedekig itt maradnak és jelen állás szerint főként a hagyományos üzemanyagokra van szükségük. A szakértők keresik azokat az alternatív üzemanyagokat, amelyeket a kőolajszármazékok helyett ellehetne égetni a belső égésű motorokban, amíg végképp el nem tűnnek a járművekből.

Az állami tulajdonú kínai GAC autógyártó – amelynek szakmai partnere a Toyota – előállt egy régóta ismert lehetőség megvalósítható változatával – derült ki a Motortrend internetes portál ismertetőjéből.

Nevezetesen megoldották az ammónia felhasználásának módját üzemanyagként. Ehhez egy olyan motorra van szükség, amely képes kellően gyors, robbanásszerű égésre bírni az amúgy viszonylag komótosan égő ammóniát. A kétliteres motor a cég beszámolója szerint 161 lóerős. Működése közben 90 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát a levegőbe, mint egy hozzá hasonló hagyományos belső égésű motor.

Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy ez a technológia hamarosan megjelenhet a gyakorlati életben. Az ammónia használata ellen két fontos érv szól. Az egyik, hogy mérgező és büdös, a másik,hogy kisebb az energiasűrűsége, mint a benzinnek, ezért több kell belőle ugyanahhoz a távolsághoz.

Az ammónia mérgező tulajdonságainak kezelésére nincs felkészülve a hagyományos üzemanyagtöltő-infrastruktúra. Nem elég, hogy az emberi vagy állati szervezetbe kerülve halált okoz, még durva oldószer is, ami nem kíméli a fémeket. Ezért részben a gázolaj helyettesítésében gondolkodnak rá a szakemberek, mivel a teherszállítástól nem idegen a veszélyes anyagok kezelése. Ugyanez az oka annak, hogy a rakétatechnikában használják – ott is megszokottat a veszélyes anyagok.

Az ammónia rokonával, a szintén csupán nitrogénből és hidrogénből álló hidrazinnal együtt hajtóanyagként használható. A hidrazin áramtermelő üzemanyagcelláknak is üzemanyaga lehet. Az ammónia kezelése pokoli feladat – mondta Colin McKerracher a Bloomberg autóipari szakértője. Szerinte elképzelhetetlen, hogy megjelenjen a személyautókban. Bár a hidrogén felhasználása is komoly problémákat jelent, mind előállítása, mind a töltőhálózat hiánya, mind robbanásveszélyessége miatt, mégis jobbak a felhasználási lehetőségei, mint az ammóniának. A szakértő szerint inkább a hidrogén előállításában lenne érdemes számítani erre az anyagra, mint közvetlenül üzemanyagként.