Bedrogozva, bontószökevényben furikázva kaptak el egy körözött férfit Miskolcon

2023.07.20. 17:49

Alapvetően nem vall sok jóra, ha az embert körözik. Az viszont pláne rossz ötlet ilyenkor, ha ennek ellenére a személy bedrogozva egy olyan autóba ül, ami inkább a bontóba való, majd így részt vesz a forgalomban. Viszont szerencsére baj nem törént, de a körözött személyt elfogták a rendőrök.

 A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai 2023. július 18-án reggel szűrték ki a forgalomból a gyanúsan közlekedő, sőt, már másokra is életveszélyes férfit. A 23 éves elkövetőt Miskolcon, a Fonoda utcánál ellenőrizte a hatóság.Mint a police.hu írja, az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a férfi bódult állapotban vezetett, valamint az utasa is fogyasztott kábítószert. A járőrök mindkét személyt előállították a rendőrségre további mintavétel céljából.

IMG-9155

Az egyenruhások ezenkívül egyéb problémákat is feltártak – például a férfit körözte a rendőrség, továbbá számos műszaki hiányosság is volt a járművön. Ezek miatt külön szabálysértési feljelentés is készült, amit pontokba szedve megosztottak.

Közlekedési szabálysértések: 

  • hatósági jelzés hiánya;
  • a forgalomból ideiglenesen kivont jármű;
  • az autó műszaki érvényessége lejárt;
  • biztonságos közlekedésre alkalmatlan állapotú gépjármű (az első szélvédő repedt, a gumiabroncsok profilmélysége nem megfelelő, valamint az első és a hátsó vészhárítók töröttek és hiányosak, a karosszéria több helyen korrodált).
    IMG-9151

Egyéb szabálysértés:

  •  a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz az autóban (viszont azt nem részletezték, hogy az pontosan mi volt).