Elütötte trolibusszal az idős férfit, majd még neki állt feljebb

2023.07.20. 12:42

Egy trolibuszsofőr elütött egy idős férfit, akin a baleset után nem hogy segített volna, helyette sértegette. A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt a fiatal férfi ellen.

A vádirat szerint az idős férfi 2022. szeptember 26-án, 8 órakor az egyik helyi trolijáraton utazott. A végállomáson leszállt, és csomagjaival a kezében a megállóhelyen várakozó jármű előtt át akart haladni az úton. Ekkor azonban a trolibusz vezető a kellő körültekintés nélkül kihajtott a megállóból, és a busz elejével elütötte a sértettet, aki az úttestre zuhant. Ezt észlelve a sofőr megállt, majd a járművéből kiszállt. Ahelyett azonban, hogy felsegítette volna a vérző sértettet, szidalmak közepette nézte végig, ahogyan feltápászkodik és csomagjait magához véve, nehézkesen távozik – írta közleményében az Ügyészség.

A vádlott az esetről sem a mentőket, sem a rendőrséget nem értesítette, még ennek lehetőségét sem ajánlotta fel a helyszínen a sértettnek.

A járási ügyészség a vádlottat segítségnyújtás elmulasztása bűntettének minősített esetével vádolja. Az elkövető bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.