Ezekre a forgalmi változásokra számítsunk a Forma-1 miatt

2023.07.21. 06:38

A Magyar Nagydíj miatt több forgalmi korlátozásra kell számítani a Hungaroring környékén, valamint a BKK és a MÁV-VOLÁN-csoport bevezetett egy úgynevezett Hungaroring-jegyet.

A rendőrség közleménye szerint a versenypálya környékén és az odavezető utakon július 21. reggeltől 2023. július 24-én reggelig megállási tilalom lesz érvényben. A szabálytalanul parkoló autókat pedig elszállíttatják, amiket csak a bírság és a szállítási költség kifizetési után adnak vissza.

Péntektől vasárnapig pedig az alábbi, főbb forgalmirend változásokra kell számítani:

  • Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú lesz a forgalom, azonban a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypályától kifelé közlekedhetnek a járművek.
  • Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton -ahogy az adott közlekedési helyzet engedi- szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután pedig onnan kifelé haladhatnak az autósok.
  • A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba -csak a főbejárat felé-, délután szintén egy irányba, a Kerek-tó felé lehet majd közlekedni.
  • Az M3-as autópálya 19200-as méterszelvényében lévő kihajtótól a Kerek-tóhoz az érkezés időszakában csak egy irányba, a ring felé lehet közlekedni.
  • Az Aquaréna és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz.
  • A Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu felé) egy irányban haladhatnak az autósok, a versenyek végén megfordul a forgalmi rend.
  • A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányban -főbejárat felé- közlekedhetnek, valamint a 7-es kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.
  • A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban és délután kifelé, egyirányú lesz a forgalom.
  • A versenyt követő ürítés a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül, a Gratis 2 parkolóból a szilasi buszforduló felé, a Gratis 3 parkolóból az pedig Mogyoródon keresztül történik.

Továbbá a Kerek-tótól a versenyt követően két irányban lehet közlekedni: az M3-as autópálya, vagy Mogyoród felé.  A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség biztosított, a Pince sor-Somlói út útvonalán keresztül.

A BKK pedig arról írt, hogy a MÁV-VOLÁN-csoporttal közösen bevezettek egy Hungaroring-jegyet, valamint egy Hungaroring flexi-jegyet. Míg az előbbi csak egy útra szól, addig az utóbbi korlátlan számú utazásra érényes.

A jegyek 2023. július 21. és 23. között használhatók fel a H8-as HÉV teljes vonalán, valamint a MÁV-START és a Volánbusz megjelölt járatain Budapest és Gödöllő között. A Volánbusz díjmentesen igénybe vehető különbuszaira – melyek egészen a Hungaroring 3-as kapuig szállítják az utasokat – kifelé Kerepesen lehet átszállni. A Hungaroringről pedig Gödöllő vasút- és autóbusz-állomásig viszik a különbuszok a látogatókat.