Lopott autóval ütközött betonkorlátnak, majd a valós tulajdonosra akarta kenni

2023.08.14. 15:09

A vád lényege szerint a férfi és társa 2023 februárjában Csurgón italoztak, amikor elhatározták, hogy gépkocsit fognak lopni. A vádlottak találtak is egy közterületen leállított autót, melyben a tulajdonosa – a személyes iratai és bankkártyája mellett – az indítókulcsot is bent hagyta, írta az Ügyészség.

Ezután mindketten beszálltak a lopott gépkocsiba, amit a fiatalabb vádlott Somogyszobra vezetett, ahol a rendőrök szirénázva akarták ellenőrizni. A férfi ki akarta vonni magát, ezért gyorsítani kezdett, azonban ittassága miatt az egyik kanyarban kisodródott, és az út mellett lévő betonkorlátnak ütközött. A baleset során személyi sérülés ugyan nem történt, de a lopott járműben több mint 1 millió forint kár keletkezett.

A baleset után a rendőrök a helyszínen igazoltatták a vádlottakat, melynek során a gépkocsit vezető férfi – akinek egyébként soha nem volt vezetői engedélye – az autó tényleges tulajdonosának irattartóját adta át a járőröknek azért, hogy a sértett ellen induljon büntetőeljárás, amivel hamisan vádolta őt bűncselekmény elkövetésével. Az intézkedő rendőrök azonban a társa közreműködésével megállapították a vádlott valós személyazonosságát, majd őrizetbe vették.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő, többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben fegyházbüntetés, közügyektől és járművezetéstől eltiltás, míg társával szemben elzárás kiszabására tett indítványt.