Liberty Walk-kezelést kapott a Ford Bronco

2023.08.15. 06:06

A Liberty Walk a kimondottan széles widebody szettjeiről lett híres, amelyeket főleg sportautókra készítenek. Világhírüket a Nissan GT-R-re tervezett egyik dizájnuk hozta meg. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne próbálkoznának mással.

A Liberty Walk szeret azért polgárpukkasztó szetteket kreálni. Több Ferrari modellhez van kitjük, köztük az F40-hez, de találhatunk a repertoárjukban G-merci, Challenger, Mitsubishi Fuso kamiont is. Most pedig egy kifejezetten off-road autóhoz is hozzáányúltak, az új Ford Broncóhoz.

A Bronco is megkapta a maga Liberty Walk-os szélesítését, ami egy ilyen autónál kimondottan jól működik. Viszont a LW magához képest nagyon visszafogott volt a Bronco esetében, ugyanis a szett csak négy fenderből áll és nem olyan földtől elrugaszkodott, mint például a Daihatsu Copen GT-K szettjük.

A szett minimalizmusa miatt pedig magához képest olcsónak is mondható. 3080 dollárt kóstál a szett, vagyis 1,08 millió forintba kerül. Hazánkban hivatalosan még nem lehet kapni a Broncót, de az idei év vége felé lehet rá számítani.