Öregnek érzed magad? 20 éves a Mercedes-Benz SLR McLaren

2023.08.16. 06:10

Ugyan csak 2003 szeptemberében mutatták be először a nagyközönségnek a Mercedes-Benz SLR McLarent a Frankfurti Autószalonon, de igen, ez az autó már 20 éves. A McLaren pedig egy picit előbb meg is ünnepelte.

Az SLR McLaren idén tölti be a második X-et, így amennyit csak lehetett, elhívtak a McLaren Technology Centre-be, Wokingba. Az F1 inspirálta szuper GT-nek viszont nemcsak az elsőéves típusai tettek tiszteletet a központnál, hanem több Stirling Moss, SLR MSO és HDK, valamint az SLR 722 GT Prototype is kint volt.

A Mercedes-Benz SLR McLaren projektről először az 1999-es Brit Nagydíjon lehetett hallani, amikor megerősítették, hogy a McLaren és a Mercedes-Benz együttműködik abban, hogy utcai autót készítsenek a Mercedes-Benz SLR Vision koncepcióból, amelyet korábban a Detroiti Autókiállításon mutattak be. Az együttműködésük Project 7 néven futott. 

Az első Project 7 prototípust egy volt F1-es McLaren-szerelőkből álló csapat építette, akik aztán autóipari mérnökökkel közösen alkották meg azt az alapcsapatot, amely az autót gyártási fázisba vitte. A Project 7-nek végül 2009 decemberében lett vége, de a McLaren még ezután is foglalkozott az SLR-ekkel. 2010-ben a McLaren Special Operations (MSO) bemutatta a McLaren Edition SLR tuningot, amelynek részeként 25 darab SLR lett átalakítva. Később megjelent az SLR by MSO, amivel az autó könnyebb és aerodinamikusabb lett, idén májusban pedig átadták az első SLR HDK-t, ami a High Downforce Kit rövidítése. A HDK-ból összesen 12 lesz. Az MSO programban a Stirling Moss kiadás kivételével bármelyik SLR részt vehetett.

A legelső M-B SLR McLarent 2004 nyarán vehette át tulajdonosa, mi is előre boldog születésnapot kívánunk neki.