Az új Mercedes E osztályt idén áprilisban mutatták be, és meg is néztük élőben. A W214-es generáció arányai nagyban emlékeztetnek az elődre, de a lemezek alatt egy teljesen új autót találhatunk.
Mivel teljesen új modellről van szó, természetes, hogy a Mercedes nagyon odatette magát, és a bemutató alapján úgy tűnt, hogy remek munkát végeztek. Az újdonság remekül néz ki és tud mindent, amit egy új Mercitől elvárhatunk. A magyarországi árakat azonban eddig a pontig nem ismertük.
Most itt a friss árlista, és ahogy sejteni lehetett, az új E nem olcsó: a legkedvezőbb árú modell, vagyis az E200 limuzin 25,2 millió bruttó áron startol. Ennyiért az alapfelszereltségen túl egy kétliteres, 204 lóerős turbós benzines jár, amit további 23 lóerővel egészít ki az enyhe hibrid rendszer.
A legolcsóbb dízel, vagyis az E220d limuzin valamivel drágábban, 26,1 milliónál indul. A motor ebben az esetben is kétliteres, ami 197 lóerőt tud, amihez további 23 lóerővel járul hozzá az enyhe hibrid rendszer. A kombi, vagyis T-modell felára mindkét motor esetében nagyjából egymillió forint: az E200 kombiért 26,2 milliót, míg az E220d kombiért 27,1 milliót kell fizetni.
A jelenleg is beárazott csúcsmodell az E400e 4Matic limuzin néven futó tölthető hibrid változat. Ebben a kétliteres turbómotor már önmagában is 252 lóerős, az elektromos hajtás pedig 129 lóerőt tud. Az összkerekes plug-in hibrid alapára 32,7 millió forint.
Összehasonlításképpen a legolcsóbb 5-ös BMW, vagyis az 520i Limousine 23,3 milliónál kezd, a legolcsóbb Audi A6-ért pedig 19,9 milliót kell fizetni. Ebből az látszik, hogy az új E osztály konkurensei jóval barátságosabb áron indulnak, azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy a Merci egy teljesen új modell, illetve az árakhoz tartozó alapfelszereltségek márkánként jócskán eltérhetnek.
Forrás: Mercedes-Benz