A Tesla önvezető rendszere, vagyis a Full Self-Driving egyelőre még béta, vagyis nincs teljesen kész. Ezt a tényt a Tesla sem rejtegeti, hiszen FSD Betának hívják a rendszert, tehát jelzik, hogy a funkcionalitása még korlátozott.
Így falna fel a Tesla apránként... mindent
Mire lassan megtanulnának rendesen autót gyártani, már egész máshol van a cél
Ennek ellenére egy vagon pénzt kérnek az FSD-ért, viszont kiemelik, hogy bár simán használható, ameddig még nincs teljesen készen a rendszer, addig minden helyzetben szükség van arra, hogy a sofőr is felügyelje a működését.

Most egy olyan helyzetet láthatunk, ahol az FSD épp nem észlelt egy veszélyforrást, és a sofőr se figyelt. Kalifornia államban, Mono City környékén ugyanis egy Tesla Model 3 nem vett észre egy táblát, amin az állt, hogy Flooded, vagyis elárasztot. Ez azt jelenti arrafelé, hogy az út egyes szakaszai részben vagy teljesen víz alatt vannak, így érdemes körültekintően, és főleg jóval lassabban menni.
Bénább sofőröknek is jár a Tesla Full Self Driving
Eddig csak azok kaphatták meg, akik magas pontszámot értek el a Tesla tesztjein. Most ez megváltozott.
Az egy dolog, hogy az autó nem ismerte fel a táblát, és 60 mérföld/órával - 96 km/h-val - haladt tovább, de eközben a sofőrt se érdekelte az egész, és nem vette át az irányítást. Percekkel később ennek meg is lett a böjtje: a Model 3 nagy tempóval bevezette magát a vízbe. Az autó lassítás nélkül hajtott rá az elárasztott részre, felúszott a vízen, és végül egy mélyebb vízzel borított részen kötött ki.
A sofőr nem sérült meg, de a kilincsekig elárasztott Model 3 jó eséllyel totálkáros lett. Tipikus, de nem túl logikus amerikai reakciónak tűnik, hogy a sofőr egyből perelné a várost és a Teslát is. Ez több szempontból is problémás: egyrészt kint volt egy nagy sárga tábla, így a város helyesen járt el, a Tesla pedig eleve azt mondja, hogy ameddig béta az FSD, addig a sofőrnek minden pillanatban figyelnie kell.
Forrás: Wham Baam Teslacam
