Gyorsan padlóra kerülhet az egyik fél az autóipari háborúban
Az amerikai UAW szakszervezet tagjainak szinte mindegyike támogatja a sztrájkot a jelentős béremelés és egyéb juttatások reményében, ám a sztrájkalap igencsak véges, így gyorsan kiürülhet a kassza.
Az amerikai Fordnál, General Motorsnál és Stellantisnál dolgozó UAW -szakszervezeti tagok 95-97 százaléka támogatja, hogy sztrájkoljanak, ha a szeptember 14-én lejáró kollektív szerződést felváltó új megállapodásban nem teljesülnek a követeléseik. Bár az UAW tájékoztatójából nem derül ki, hogy a tagság mekkora hányada vett részt a szavazáson, a sztrájk elkerülhetetlennek látszik – derül ki a CNBC tudósításából.
Többféle követelés
A szakszervezet 46 százalékos béremelést lát szükségesnek, el akarja érni a korábbi nyugdíjrendszer visszaállítását, a megélhetési költségek támogatását és a munkahét 40 óráról 32 órára rövidítését, azaz a négynapos munkahét bevezetését.
A sztrájknak számos formája lehet. Tarthatnak országos munkabeszüntetést, amelyben a kollektív szerződés hatálya alá esők dolgozók nem veszik fel a munkát. Vagy megcélozhatnak egyes üzemeket helyi követeléseket előtérbe tolva. Shawn Fain, az UAW elnöke a három autógyártó elleni egyidejű fellépést tartaná jónak. Ez lehet a leghatásosabb, egyben ez a legkockázatosabb és a szakszervezetnek a legköltségesebb megoldás.
Az UAW sztrájkalapjában 825 millió dollár (több mint 290 milliárd forint) van. Ebből az arra jogosult sztrájkoló szakszervezeti tagok hetente 500 dollárt (177 ezer forint) kapnának. (Ezt a tavalyi 275 dollárról emelték meg.) Feltéve, hogy 150 ezer ember lép sztrájkba, heti 75 millió lenne a cech. Ha azonban orvosi hozzájárulást is ad a szakszervet, akkor jóval magasabb lehet a kiadás. Így legfeljebb 11 hétre elég az összegyűjtött pénz.
A GM-nél tartott 2019-es munkabeszüntetés, ami a most lejáró kollektív szerződés megkötését előzte meg, 3,6 milliárd dollárjába (1278 milliárd forint) került az autógyártónak és 300 ezer autóval csökkentette a termelést.