A Toyota eléggé ráfeküdt a Crown-szériára az utóbbi időben: tavaly megszellőztettek négy új modellt, de abból csak egynél árultak el részleteket. Érthető, hogy a Crown volt az első, hiszen a Land Cruiser után az a Toyota második legrégebbi típusa, ami 68 éve piacon van már.
A sima Crown után most megérkezett a Crown Sport: ez egy mokány kiállású, aránylag lapos hobbiterepjáró. A külső stílusjegyek alapján kísértetiesen emlékeztet a Ferrari a Purosangue-ra: hasonlóak a fényszórók, a hajlítások és az arányok is.
Bár a Toyota is sportosnak látszik, jóval kevésbé agresszív és színpadiasan légies, mint a Ferrari. Az eleje nagyon hasonlít az olaszra, a hátsó lámpákat viszont mintha egy az egyben a régi Mazda RX-7-esről vették volna. A formánál egyébként házon belül leginkább a bZ4X és az új Prius jegyeit ismerhetjük fel a Crown Sportban, de van az egészben egy kis Lexus is.
A prémiumnak ígért Crown Sportról azt mondja a Toyota, hogy nagy hangsúlyt fektettek a vezetési élményre is. Bár azt is mondják, hogy komfortos és kényelmes lesz, a 21 colos alufelnik ellenére is. Lesz összkerékkormányzás is, a futómű elöl MacPherson, hátul pedig Multilink.
A beltér a külsőhöz képest visszafogott: sokkal elegánsabbra és kimértebbre tervezték, mint a külsőt. Belül sok egyenest találunk, a formavilág átlátható és egyszerű. A prémiumságot bronzszínű betétekkel és sok bőrrel igyekeztek biztosítani. Az összkép abszolút rendben van: nem akarták megváltani a világot, helyette egy időtállónak tűnő belsőt készítettek.
Érdekesség, hogy a tető belül speciális bevonatot kapott, ami úgy veri vissza a hangot, hogy az utasok könnyebben tudjanak beszélgetni. A 4,72 méteres hosszhoz 2,77 méteres tengelytáv tartozik, ami alapján elég tágasnak ígérkezik a Crown Sport.
A Crown Sport motorterében a már sokszor alkalmazott 2,5 literes, négyhengeres szívómotort találjuk, amit egy hibrid rendszerrel egészítettek ki. A rendszer lehet sima full hibrid, illetve tölthető is. Utóbbi egy nagyobb kapacitású, lítium-ion akkumulátorral érkezik, azt azonban nem árulták el, hogy mekkora lesz az a nagyobb, ahogy azt sem, hogy mennyi lesz az elektromos hatótáv. Természetesen a Sport is megkap minden biztonsági funkciót, ami ma a Toyotánál elérhető.
Az újdonság 2024-ben érkezik, és egyelőre nincs szó a Japánon kívüli értékesítésről. Az olcsóbb, vagyis a sima hibrid ottani ára 5,9 millió yen, vagyis nagyjából 14,5 millió forint lesz, ami egyáltalán nem tűnik vészesnek, hiszen egy elég nagy méretű, magasra pozicionált modellről van szó.
A tölthető hibrid árát egyelőre nem közölték, az azonban kiderült, hogy tartósbérleti konstukciót is kínálnak a Crown Sporthoz. Ennek a havidíja 66550 yen, azaz körülbelül 164 ezer forint lesz, magát a konstrukciót pedig Kinto néven érdemes keresni. Utóbbi ár a nem tölthető, alapfelszereltségű autó esetén értendő.
Forrás: Toyota / Crown