20-szoros adóemelés jön adócsökkentéssel együtt: sok benzinkutat érint

2023.11.03. 13:54

Átírták az úgynevezett extraprofitadó szabályait, a legnagyobb kúthálózatoknak 3 százalékot kell fizetniük.

Módosította a kormány az üzemanyagok különadóját, a kisebb kutaknak továbbra sem kell adót fizetniük, a nagyobbaktól azonban nagyobb százalékban von el az állam – idézi a csütörtök késő este megjelent Magyar Közlönyben szereplő jogszabályt a hvg.hu

Ez azt jelenti, hogy a nagyobb forgalmú kutak esetében a jelenlegi többszörösére emelkedik a teher. Így például

  • az 500 millió és 30 milliárd forint közötti forgalom után az eddig 0,15 százalékos különadó a hússzorosára,
  • a 30 milliárd és 100 milliárd forint közötti forgalom után az eddigi 1 százalékos teher a háromszorosára nő.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a kisebb forgalmú kutaknak nem kell többletadót fizetniük. A legnagyobb, a 100 milliárd forintot meghaladó bevétellel rendelkező cégeknél a 100 milliárd feletti rész után eddig 4,5 százalékot kellett fizetniük, és ez most nekik is 3 százalékos lesz, vagyis a különadó mértéke ebben az esetben a kétharmadára csökken.