Káprázatos Ferrari F50-et árvereznek el, de nem szeretnéd kifizetni

2023.11.05. 06:40

A Ferrari F50-nek nem volt könnyű dolga, hiszen az egyik legmenőbb Ferrari, vagyis az F40 utódjaként érkezett. Sose kapott akkora rajongást, mint a nagy előd, pedig vannak érdekes megoldásai. Ez itt egy nagyon különleges példány, ráadásul eladó.

Az F50-et 1995-ben mutatta be a Ferrari, és 1997-ig mindössze 349 darabot gyártottak belőle. A Ferrari teljesen máshogy állt hozzá, mint az F40-hez: a kétturbós V8-as helyett egy szívó V12-es került bele, és kicsit kevésbé tűnt versenyautónak, mint az elődje.

Ez nem azt jelenti, hogy az F50 ne tartogatna érdekes megoldásokat: a 4,7 literes V12 alapjait például a márka F1-es versenyautóinál érdemes keresni. Az 519 lóerős motor 8500-ig forgott, miközben úgy énekelt, ahogy csak Ferrarik tudnak. Az F50 mai szemmel nézve is tempós volt: 3,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége pedig 325 km/h volt.

A jellegzetes légbeömlőivel az orrán, és a kaszniból kiemelkedő, hatalmas szárnyával egy összetéveszthetetlen jelenség. Nem olyan klasszikusan szép, mint egy Testarossa vagy 458 Italia, mégis van a benne valami végtelenül vonzó.

Így gondolhatta ezt Rod Stewart, aki 1997-ben újonnan vett egy F50-et. Most eladó ez az autó, igaz, nem a brit legend árulja, ő már korábban eladta. Se ő, se más nem ment sokat a Ferrarival: jelenleg 10998 mérföld, azaz 17707 kilométer van benne, ami egy 26 éves autó esetén szinte semmi.

Az F50 állapota tökéletes: gyakorlatilag pont úgy néz ki, mint amikor új volt. A rendkívül alacsony futás ellenére is rendszeresen szervizelték, amiről részletes dokumentáció is készült. A jelenlegi tulajdonos is azt mondja, hogy a Rossa Corsa színű Ferrari közel tökéletes állapotban van.

Azért csak közel, mert az eladó leírta, hogy az autónak van egy kisebb hibája: az indexkar bevonata ragad. Képzeljük el, hogy mennyire hibátlan az autó, ha ez egy említésre méltó hibának számít. Az F50 egyébként balkormányos, és idén kapott friss műszakit, amin csont nélkül átment, a vizsgán nem jegyeztek fel semmilyen hibát.

Ha valaki egy F50-re vágyna, ez a darab egészen biztosan remek vétel, az árát azonban megkérik. A híres első tulaj, a tökéletes állapot, a dokumentált előélet, az alacsony futás és a tény, hogy alig létezik ilyen autó, mind növelik az árat.

Még egy hatalmas, piros láda is jár hozzá, nagy F50 logóval: ebben vannak a kiegészítők, amik jártak az autóhoz. Van benne például Ferrari emblémás szerszámkészlet, egyedi versenycipő, sőt, ebben van a tető is. A kiegészítők is eszeméletelen jól néznek ki, és sokat tesznek a hangulathoz.

Az F50-re a Collecting Cars nevű aukciós oldalon lehet licitálni november 12-ig. Az ár a cikk írásának pillanatában 2,4 millió font, vagyis valamivel több, mint egymilliárd forint. Bár már ez is egy szemmel jól látható összeg, a következő napokban még kúszhat feljebb.

Forrás: Collecting Cars