Szabálytalanságcunami a XIV. kerületben egy sofőrtől: azonnal ugrott a jogsi és érkezett 64 büntetőpont

2023.11.16. 11:37

Ittasan menekült, majd combos büntetést kapott. 

A zuglói rendőrök akartak igazoltatni egy autóst 2023. november 11-én éjszaka a Vezér utcában, azonban a sofőr a rendőri jelzésnek nem állt meg. Menekülése közben több piros lámpát és stoptáblát is figyelmen kívül hagyott, végül egy társasház mélygarázsába hajtott be. Ott leparkolta a járművet, és mintha mi sem történt volna, elindult a kijárat felé, de a rendőrök feltartóztatták, majd előállították - közölte a police.hu.

A 28 éves férfi beismerte, hogy azért próbált meglépni, mert alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányságon ittas járművezetés miatt indítottak ellene büntetőeljárást. Felelnie kell a menekülés közben elkövetett szabálytalanságok miatt is: összesen 520 ezer forint közigazgatási bírságot és 64 büntetőpontot gyűjtött össze, emellett szabálysértési eljárás indult vele szemben, vezetői engedélyét pedig – amelynek orvosi alkalmassági ideje öt éve lejárt – bevonták.