Ritka örömteli pillanat: büntetik a bünetőfékezőt

2023.11.21. 16:10

Ritka, de örömteli pillanat, amikor egy büntetőfékezőt büntetnek. Most is ezt törént, közúti veszélyeztetés és rongálás miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy „büntetőfékezést” elkövető férfi ellen, írta az Ügyészség.

A vádirat szerint röviddel azután, hogy a 20 éves férfi 2023. február 2-án, délután, Veszprém belvárosában személygépkocsijával a buszpályaudvarral szemközti útra kanyarodott, egy közlekedési szituáció miatt összetűzésbe került az előtte haladó személyautó sofőrjével. A vádlott gyorsan megelőzte a járművet, majd annak érdekében, hogy a konfliktust megtorolja, hirtelen állóra fékezte az autóját. A sértett már nem tudott időben megállni, így nekiütközött a váratlanul megálló járműnek.

Az ütközés folytán a sértett gépkocsijában közel 100 ezer forintos kár keletkezett.

Az ügyészség a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban felfüggesztett börtönbüntetés, valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását, továbbá a 290 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére kötelezést is indítványozta.