Valaki hatvanadik próbálkozásra ment át a KRESZ-vizsgán

2023.12.04. 14:59

Egy brit tanulónak csak hatvanadik próbálkozásra sikerült átmennie a KRESZ-vizsgán, ami ha nem is világrekord, de az országban mindenképpen az.

A csodálatos teljesítményről a BBC számolt be, akik részletezték, hogy a személy (akinek sem korát, sem nemét nem árulták el) 1380-ot fontot, vagyis 611 ezer forintot költött csak a vizsgákra.

A lap közlése szerint az eddigi rekorder 57. próbálkozásra ment át, a harmadik helyezettnek pedig "csak" 55 próbálkozásra volt szüksége. Viszont van, akinek még nehezebben ment a KRESZ-vizsga sikeres letétele, sőt fel is adta: 2012-ben egy 28 éves leicesteri 92-szer bukott meg.

A brit közlekedési minisztérium adatai szerint az elméleti vizsgák sikeres letételének aránya 2022-ben 44 százalék volt. A BBC példaként a 2007-es évet hozta még fel, amikor ez az arány 65 százalék volt.

A brit KRESZ-vizsga 50 feleletválasztós kérdésből áll, amelyekre legalább 43 helyes választ kell adni, ezt pedig egy 14 forgalmi helyeztet bemutató videókból álló kérdéssor követi.